Halálra gázolt egy vonat egy embert Zagyvaszántó mellett

ÉPÜLET épületrész FOTÓ FOTÓTÉMA Keleti pályaudvar KÖZLEKEDÉSI ESZKÖZ KÖZLEKEDÉSI LÉTESÍTMÉNY személykocsi tükröződés vonat
Budapest, 2015. március 18. Az Osztrák Vasúttársaságtól (ÖBB) vásárolt vasúti személykocsik a Keleti pályaudvaron 2015. március 18-án. A MÁV-Start 55, 140 kilométeres sebességre képes vasúti személykocsit vásárolt az ÖBB-től miután az áttért 160-200 kilométeres óránkénti sebességre. MTI Fotó: Illyés Tibor
Vágólapra másolva!
Halálos eset történt Zagyvaszántó térségében, ugyanis egy vonat halálra gázolt egy embert. Egyelőre nem tudni, hogy balesetről vagy öngyilkosságról van-e szó.
Vágólapra másolva!

Frissítés: Ismét járnak a vonatok Hatvan és Apc-Zagyvaszántó között.

Elütött a vonat egy embert a Hatvan-Somoskőújfalú vonaton.

A MÁV szerint Selyp és Apc-Zagyvaszántó állomás között szerda délután

fél négykor a Hatvanból Somoskőújfaluig közlekedő személyvonat egy embert elgázolt.

Arról egyelőre nincs információ, hogy balesetről van-e szó, vagy esetleg más miatt következett be a tragédia.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szerint a hatvani hivatásos tűzoltók biztosítják a helyszínt, és segítenek az utasok másik szerelvényre történő átszállításában.

Illusztráció Forrás: MTI/Illyés Tibor

A MÁV-START az utasok elszállításához pótlóbuszokat rendelt a helyszínre,

várhatóan Hatvan-Apc-Zagyvaszántó között járnak majd a buszok.