Rétvári: Magyarország Európa egyik legbiztonságosabb országa

Rétvári Bence
Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára.
Vágólapra másolva!
Magyarország Európa egyik legbiztonságosabb országa - mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára Balatonszemesen pénteken.
Vágólapra másolva!

A politikus a Szemesi napok elnevezésű fesztivál megnyitóján hangsúlyozta, hogy

Magyarországon a tömegrendezvények résztvevőinek, nyaralóknak, koncertlátogatóknak, fesztiválozóknak nem kell olyan biztonsági vizsgálatokon átesniük, terroristáktól, merénylőktől tartaniuk, mint sok nyugat-európai országban.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára. Forrás: MTI/Balogh Zoltán

- mondta az államtitkár, hozzátéve, a települések egyre büszkébbek magukra, és a fesztiválok növekvő száma is jelzi a közösségek, az ország erősödését. A politikus hangsúlyozta, hogy

a fesztiválok kiemelten fontosak a kormánynak, e rendezvények kulturális programjait három évvel ezelőtt 250 millió forinttal támogatták, idén már 750 millió forinttal.

Ezek a források is azt próbálják ösztönözni, hogy minél több, a magyar kultúrát bemutató tartalom jelenjen meg a nyári fesztiválokon - tette hozzá Rétvári Bence.
Takács József, Balatonszemes független polgármestere azt mondta: a szabadidő, a nyaralás hasznos és tartalmas eltöltéséhez nélkülözhetetlenek a kulturális programok, ezért a helyi képviselő-testület azon dolgozik, hogy a település a lehetőségeihez mérten minél több rendezvénnyel várja vendégeit.

A huszonnegyedik alkalommal rendezett, vasárnapig tartó Szemesi napokon több tucat eseményre, köztük komoly- és könnyűzenei koncertekre, tánc- és színházi előadásokra, kiállításokra várják a látogatókat.