Még ma letartóztathatják a kapuvári férfit, aki egy zsinórral fojtotta meg a barátnőjét

Vágólapra másolva!
A gyanú szerint a harminckét éves férfi pénteken este elment a volt barátnőjéhez, mert nem tudta feldolgozni a szakításukat. Kapuvárra kést, fémdrótot és egy erős zsineget is vitt magával. Vagyis már készülhetett a gyilkosságra. Amit meg is tett.
Vágólapra másolva!

A férfi azért kezdett vitatkozni a lánnyal, mert

az pont szórakozni indult. Ezért a zsinórral addig fojtogatta, míg el nem ájult.

A lány apja pont ekkor ért haza, azonnal hívta a mentősöket, a férfi pedig elmenekült.

A lányt még kórházba vitték, de már nem lehetett megmenteni az életét.

A férfit nem sokkal később elfogták, most pedig elrendelhetik a letartóztatását.

Az ügyészség szerint erre azért van szükség, mert a férfi a gyilkosság után is elmenekült, így lehet attól tartani, hogy ezt újra megteszi, és a nyomokat is eltüntetheti.

A letartóztatásról még ma döntenek.