Sneider Tamás: Nem tudok rezonálni a napi politikai helyzetekre

Vona Gábor; Balczó Zoltán; Sneider Tamás; Szilágyi György; Dúró Dóra; Z. Kárpát Dániel alelnök beszél elnök FOTÓ FOTÓ ÁLTALÁNOS KÉPKIVÁGÁS Kimondjuk. Megoldjuk. Közéleti személyiség foglalkozása laza arckép, portré magyar zászló országgyűlési képviselő po
Budapest, 2014. április 6. Vona Gábor, a Jobbik elnöke (k) beszédet mond a párt eredményváró rendezvényén a Budapest Kongresszusi Központban az országgyűlési képviselő-választáson 2014. április 6-án. Mellette Balczó Zoltán, a Jobbik alelnöke (b), valamint Sneider Tamás (b2), Szilágyi György (j3), Dúró Dóra (j2) és Z. Kárpát Dániel (j), a párt országgyűlési képviselői. MTI Fotó: Marjai János
Vágólapra másolva!
Vona Gábor viszont gyors és jó döntéseket tudott hozni – tette hozzá sietve egy interjúban a lojális Jobbik-elnök. Kiderült az is a beszélgetésből, hogy van, amiben viszont Sneider jobb: a vidéki emberekkel való beszélgetésben. Mesterinterjú a Jobbik első számú emberével, aki szerint nem is volt, és most sincs kormányváltó hangulat Magyarországon, de azért választást nyernének.
Vágólapra másolva!

Nem mindennapi interjút adott Sneider Tamás az LMP-közeli Azonnali.hu-nak, amelyben gyakorlatilag mindenről szó esett, ami a Jobbikkal kapcsolatban érdeklődésre tarthat számot tarthat. Azonban mégsem emiatt marad emlékezetes a beszélgetés, hanem sokkal inkább azért, mert Sneider fogta magát, és ültő helyéből teljesen hülyére maszkírozta magát. Kötelező házi feladatnak vette a portál munkatársának azt a kérdését, hogy miben lesz rosszabb elődjénél, és a következő választ adta:

– így hangzik az egészen példátlan vallomás a magát Magyarország első számú ellenzéki erejének tartó párt első számú emberétől. A napi politikai helyzetekre való rezonálásba még nem igazán belejövő pártvezér fokozta a fokozhatatlant, és hozzátette, hogy (vele ellentétben, feltételezzük) Vona Gábor gyors és jó döntéseket tudott hozni. De ez nem véletlenül van így, hiszen, mint egy mondattal később kiderült, ő inkább átfogóbb stratégiában szokott gondolkozni. De a hülyeség-barométert ezzel a mondatával akasztotta ki igazán a jobbikos vezető:

A gyors, és jó döntésekben támogatást igénylő (már-már gyámság alá helyezett) politikus viszont bizonyos dolgokban jobb, mint elődje, derül ki a beszélgetésből: ez pedig nem más, mint a vidéki emberekkel való beszélgetésben.

Sneider Tamás azt mondta az Azonnalinak, hogy nem érzi magát Vona Gábor emberének, hiszen külön-külön karakterek. Az állítás és annak indoklása között nem igazán fedezhető fel szorosabb összefüggés, ez azonban a legkevésbé sem zavarja meg a beszélgetés menetét. A Jobbik elnöke úgy látja, hogy pártelnöki székét Vona nem veszélyezteti, hiszen elődje „nem szeretne politikai tisztséget betölteni a Jobbikon belül." Sok minden más mellett a pártszakadásról is kérdezték a pártelnököt, aki kevés távozót sajnál igazán.

– indokolta meg ritkán látott hitelességgel az egykori szkinhed, miért nem bánja, hogy többen a távozás útjára léptek. Hogy az interjú vége is szórakoztatóan teljen, a következőket mondta halál komolyan annak az ellenzéki pártnak az elnöke, amely az előző ciklusban 2016 óta úgy csinált, mintha kormányozna: