Több mint hároméves rémálom ért véget

Vágólapra másolva!
A rossz nézettsége és kínos elfogultsága miatt kirúgott Kálmán Olga műsora helyén elindult az új vezetés hírháttér-műsora. Földi-Kovács Andrea vezette, aki természetesen valódi kérdéseket tett fel a kormánypárti frakcióvezetőnek, Kocsis Máténak is. A műsor vendége volt a két kiváló újságíró, Gajdics Ottó, a Magyar Idők főszerkesztője, aki a Hír TV balra fordulása előtt a műsorokért felelős vezérigazgató volt, és a 2015 februárja előtti Hír TV gyakori vendége és műsorvezetője, a Pesti Srácok főszerkesztője, Huth Gergely.
Vágólapra másolva!

Kocsis Máté frakcióvezető arról beszélt, hogy valódi vitákat szeretne a Hír TV-ben, és természetesen azt, hogy eredeti értékrendjéhez térjen vissza a televízió. Gajdics Ottó, a klasszikus Hír TV egykori vezetője régi emlékeit is felidézte, Huth Gergely pedig úgy fogalmazott: több mint hároméves rémálom ért véget.

Mint több cikkünkben is megjelent, - erről itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt és itt olvashat - ma vették át a Hír TV-t a régi-új vezetők, és bejelentették, hogy ott folytatják, ahol 2015 februárjában abbahagyták. A változásokról Igazság címmel írtunk véleménycikket.