Vágólapra másolva!
A rendőrségen jelentkezett egy ismeretlen nő, aki azt állítja, tudja, ki ölte meg Gyurik Krisztinát – tudta meg a Bors. A titokzatos nyomravezető volt élettársát gyanúsítja.
Vágólapra másolva!

Öt éve húzódik Gyurik Krisztina gyilkossági ügye. A nő 2013. szeptember 25-én indult el otthonról kocogni, azután eltűnt.

Meztelen holttestét kötéllel a nyakában egy bicikliút mellett találták meg,

nem messze az otthonuktól.

A nő özvegye, Kardos Lajos Krisztina szeretőjére gyanakodott, de a férfi azóta meghalt. Úgy tűnt, már sosem derül ki az igazság, azonban a gyászoló férfit megkereste egy ismeretlen nő, aki állítja: volt élettársa ölte meg Krisztinát.

– mondta a Borsnak Kardos Lajos.

A rendőrség korábban több kamerafelvételt is kiadott Forrás: Police.hu

Volt élettársának azért lett gyanús a férfi, mert a gyilkosság körüli napokban karmolásokkal az arcán ment haza, ráadásul

a rendőrök nyomoztak egy szürke Renault Megane után is, ami a férfinak is volt.

Később ezt az autót beadta egy bontóba. Ez a férfi ráadásul megjelent a tragédia évfordulóján rendezett futóversenyen is.

– magyarázza Lajos.

A Bors megpróbálta felvenni a kapcsolatot a nyomravezetővel, de a lapnak nem akart nyilatkozni.