Vágó István paródiába illően nyomoz újságírók után a nyilvánosság előtt

Vágó István
Vágólapra másolva!
A Demokratikus Koalíció vezető politikusa a nyilvánosság bevonásával hajtóvadászatot indított az Origo munkatársa ellen, miután portálunk több cikkben is foglalkozott egyik Facebook-bejegyzésével. Első olvasásra komolynak tűnhet a dolog, de Vágó Istvánról lévén szó, nem az. Magyarország első számú européere a kvízprofesszorkodás után rendőrbácsiskodásból is megbukott, de még, hogy! A magyar Clouseau felügyelő egy pillanatig sem tudta azonosítani a célszemélyt, végig stabilan vakvágányon volt, és ebből következően sikertelenül zárult a művelet. Az eltanácsolt kvízmester napról napra mélyebbre süllyed. 
Vágólapra másolva!

„És ez miből derülne ki? Számomra minden adata láthatatlan." – így kezdődik a világ legfeleslegesebb, és legbalfácánabb nyomozása, Vágó Istvánnak, az ország egykori kvíztudósának, a Demokratikus Koalíció nevű parlamenti párt elnökségi tagjának hozzáértő vezényletével. Hogy miért ez minden idők legrosszabb sikerült szimatolása, arra később magyarázatot adok, de előtte pár szóban érdemes röviden feleleveníteni az előzményeket. Ahogy megírtuk, Vágó a napokban a közösségi oldalán egy bejegyzést tett közzé a 150 éves török megszállás relativizálásáról azért, hogy az általa követendőnek tartott multikulturális társadalmakat dicsőíthesse. A hangsúly a megírtuk szón van, hiszen ez az, ami nem igazán tetszett a Gyurcsány-párti politikusnak, két cikkben is foglalkoztunk a témával. Az eltanácsolt kvízprofesszor ezért éktelen haragra gerjedt, és céltáblájának középpontjába az Origo, és e sorok szerzője került, több posztjában is vállalhatatlan sorokat intézett hozzájuk. „Szadista ítéletvégrehajtó, vagy önszorgalmú takonygerinc." – zengte szitkozódva Facebook-oldalán a neki nem tetsző cikkek írójáról Magyarország egyik legnagyobb européere. Csak remélni lehetett, hogy ennyiben marad a történet, azonban Vágó Istvánról lévén szó, nem maradt ennyiben.

A Demokratikus Koalíció nevű parlamenti párt vezető politikusa (most figyeljenek!) nyomozásba kezdett közösségi oldalán egyik barátjának segítségével a szerző kilétét illetően.

Még véletlenül sem privátban beszélték meg az akció részeredményeit, nem egy eldugott kávéházban értekeztek, hol is állnak a kutakodásban, hanem a Föld egyik legnagyobb közösségi oldalán mindenki szeme láttára bénáztak. Clouseau felügyelő MSZMP-mezben támadt fel!

A vakvágány: a nyomozás technikai részleteinek átbeszélése

„Mert valószínűleg letiltott. ELTE-n végzett mint a zugfirkász. Fidelitasos volt." – érkezett a válasz Vágó őrmester műveleti munkatársától.

Csakhogy egyetlen, alig észrevehető gikszer merült fel már az akció elején, ezt most el is árulom: nem azt a Bordács Bálintot túrták ki, akit kerestek, hanem egy tök másik Bordács Bálintot, aki így a történet legnagyobb vesztese lett.

Forrás: Facebook

„Ha letiltott, hogyan tudod az oldalát belinkelni? Vagy ez utána történt?" – értetlenkedik a Sherlock Holmes-i magasságokat megcélzó Vágó őrmester. „Téged tiltott le, nem engem. Azt sem tudja, hogy én létezek." – javítja ki végtelennek látszó türelemmel a tudatlan Vágót kollégája, aki továbbra sem igazán a nyomozásra összpontosít, hanem inkább elveszik a Facebook bonyolult világában, megcsillantva XXI. századi hiányosságait. „Az oldalát látom, csak bejegyzéseket és róla szóló adatokat nem." – mintha nem is egy komoly műveletben, hanem egy kezdőknek tartott Facebook-tanfolyamon lennénk. Kollégája kezdi elveszíteni a türelmét az ügyefogyott Vágó őrmester irányába, és a következőket szegezi neki kimérten: „nézzed meg az ismerőseit!" Vágó őrmesternek azonban még ez sem megy, és kétségbeesetten felkiált: „azokat sem látom." De aztán napfény, meleg napsugarak érhették a tétova nyomozót, mert magától (!) rájött, még is csak látja a célszemély ismerőseit.

Forrás: Facebook

Ezzel lezárult a nyomozásnak a kezdeti szakasza, ahol a felek átbeszélték a legfontosabb technikai kérdéseket.

Kétségek között: maga a nyomozás

„A kedvencei között sincs az Origo." – következik a kezdeti bénázást követő kételkedés Vágó őrmestertől. Mert hát ugye, ha a keresendő személynek nincs a kedvencei között a munkahelye, akkor kizárt, hogy ő lenne az. A művelet további részében Vágó őrmester háttérbe húzódik, és átengedi a terepet munkatársának, aki hangyaszorgalommal dobálja be az újabb és újabb információkat: Fidelitas-os volt, sikereket ért el jogi versenyeken. Ezen a ponton Vágó őrmester felteszi a kulcskérdést:

De ebből hogyan következik, hogy ő az origós?

Forrás: Facebook

Nem érkezik a kérdésre megnyugtató válasz, a nyomozótárs az Origo impresszumát másolja be, ami mondani sem kell, édeskevés. Az akció ezzel lezárult, a következőket lehet megállapítani a történtekkel kapcsolatban:

  • Eredményhirdetés: Vágó őrmester és társa kudarcot vallott, a művelet sikertelenné lett nyilvánítva.
  • Kérdésfelvetés: mi lett volna, ha Vágó őrmester és munkatársa sikerrel jár? ÍRTAK VOLNA EGY LEVELET a cikkek szerzőjének? (Lyuly!) Vagy ami még ennél is durvább, hogy az egyik bejegyzés alá KOMMENTELTEK volna egy jót (lyuly!)?
  • Problémafelvetés: értelmezhetetlen, hogy miért lett volna jó Vágó Istvánnak, ha az akció sikerrel jár.

Nem sikerülhetett: a nyomozás értékelése

A cikk elején azt ígértem, elárulom, miért ez volt a világ legértelmetlenebb, legfeleslegesebb időtöltése, ezt most be is tartom (arra nem kell sok szót vesztegetni, miért ez volt a legszerencsétlenebb).

Az 50-es évek kommunista hagyományait a rendőr-vígjátékok paneleivel tökéletesen ötvöző nyilvános kutakodás ugyanis nem végződhetett sikerrel, egyszerű oknál fogva.

Ezt az okot viszont nem mondom el, talán még Vágó őrmester is ki tudja találni. Bár a fenti jelenetsor után ebben sem lehetünk biztosak.