Megcsinálta: Demszky Gábor elvitte Heller Ágnest is a nászútjára

Heller Ágnes Demszky Gábor
Vágólapra másolva!
Most azonnal háromra tegye fel a kezét, aki az újdonsült felesége mellett Heller Ágnest is magával vinné a nászútjára! Demszky Gábor a magyar politika Mr. Beanje felrakta a kezét, és megcsinálta (a Magyar Idők vette észre). Aranypillanat következik, az SZDSZ halála után is bulizik, becsüljék meg!
Vágólapra másolva!

A napokban szabályszerűen robbant a hír a magyar nyilvánosságban: ötödszörre is oltár elé állt és kimondta a boldogító igent a 65 éves Demszky Gábor, Budapest egykori szabad demokrata főpolgármestere. Sajtóinformációk szerint az egykori városvezető és új felesége között egy generációnyi a korkülönbség, ami még alapjaiban sem jelenthet problémát, hiszen mint tudjuk, a szerelem kortalan.

mutatja be szebbik (direkt nem jobbikot írok, mert azt Demszky ki nem állhatja!) oldalát szíve választottjának legújabb felesége. Mint minden rendes, becsületes házasság, ez is a nászúttal folytatódott. Irány a híres-hírhedt horvátországi Demszky-villába!

Hopp, egy Heller Ágnes felbukkant!

Minden a legnagyobb rendben, SZDSZ-es értelemben is a normális kerékvágásban zajlott, egészen addig a pontig, amíg jól azonosítható személyek el nem kezdtek feltünedezni a friss pár mézeshetén. Elsőként ő:

Heller Ágnes és a divat, Balatonszárszó (2013) Forrás: Facebook

Bár a fenti kép nem itt készült, de a neo-Spice Girlös, hasmutogatós öltözködési irányzatot a köztudatba csempésző filozófus megjelenése volt egyértelműen a legnagyobb dobás. A bárkinél profibban rettegő Heller Ágnes ugyanis rejtélyes oknál fogva részt vett az eseményen, és ami még ennél is rosszabb hír, fotók tömkelege készült róla:

A-kategóriás kép Demszky Gábor nászútjáról. De mit keres ott Heller Ágnes? Forrás: Facebook

Az SZDSZ szuperbelterjes holdudvarában bármi előfordulhat, akár még az is, hogy a méltán tisztelendő exfőpolgármester teljesen meztelenül ült asztalhoz. Mert, hogy félmeztelen, az nem is kérdés. Ne reménykedjenek, hogy megússzák, érkezik a következő helleres kép.

Heller Ágnes feltűnt Demszky Gábor nászútján Forrás: Facebook

Már eddig is elég meredek a történet, de a szabad demokratáknál nem létezik olyan kifejezés, hogy meredek: Magyar Bálint korábbi oktatási miniszter is feltünedezett, jöjjön a négyes felállás.

Magyar Bálint, korábbi SZDSZ-es oktatási miniszter is megjelent párttársa, Demszky Gábor nyaralójában Forrás: Facebook

Nem leszek igazán kegyetlen, ezennel befejezem a Demszky-villából való bejelentkezésemet. Egyet tudok tanácsolni Önöknek: ne kövessék az exfőpolgármester példáját, ha egy életre elkötelezik magukat párjuk mellett, azt inkább kettesben ünnepeljék meg!

65 évesen ötödjére is megnősült Demszky Gáborhttp://www.life.hu/csalad/20180725-65-evesen-otodjere-is-megnosult-demszky-gabor-eskuvo.html