Nem bírnak a Zala megyei tűzoltók a lángokkal, több ezer szalmabála ég

Vágólapra másolva!
Vasárnap hajnal óta küzdenek a tűzoltók egy kigyulladt terményszárító épületnél Resznek határában. Az oltást nehezíti, hogy több ezer szalmabála is lángra kapott - közölte honlapján a katasztrófavédelem. 
Vágólapra másolva!

Egy közel 3000 négyzetméteres mezőgazdasági területre riasztották a Zala megyei tűzoltókat hajnalban, ahová végül segítségképpen a lenti, a zalaegerszegi és a nagykanizsai hivatásos tűzoltók, valamint a pacsai és a szentgotthárdi katasztrófavédelmi őrs hivatásos tűzoltói is megérkeztek.

A tájékoztatás szerint kezdetben hét, majd

kilenc tűzoltóautóval próbálták oltani a lángokat,

egyelőre kevés eredménnyel.

Cseresznyés Dániel közölte:

3500 bála kapott lángra, de a tüzet már sikerült körülhatárolni.

A vasárnap egész nap zajló oltási munkálatok után még hétfőn is dolgoznak a tűzoltórajok a helyszínen, ahol több munkagép segítségével bontják szét az összetömörített bálákat, illetve oltják a még mindig izzó, füstölő részeket.

Az oltást nehezítette, hogy a település tűzivízhálózata nem bírja a nagy terhelést, ezért

csak távolabbról tudtak vizet szállítani az oltáshoz

- jelezte a szóvivő.

Az MTI helyszíni információi szerint felmerült a gyújtogatás gyanúja. Cseresznyés Dániel ennek kapcsán annyit közölt, hogy hatósági tűzvizsgálati eljárást indítottak a körülmények tisztása érdekében.

A tűzben nem sérült meg senki, a mezőgazdasági épületekben nincsenek állatok.