Titokban találkozott a jobbikos Gyöngyösi Márton és a DK-s Hajdu László

Hajdu László
Vágólapra másolva!
Bekövetkezhet, amit korábban nem sokan gondoltak volna: az egykori radikális párt nyíltan beállhat Gyurcsány Ferencék mögé az XV. kerületi időközi polgármester-választáson. Miközben a színfalak mögött taktikáznak a felek, a Jobbik egyre reménytelenebb helyzetbe kerül: újabb vezető politikusok hagyták ott őket, sokan csatlakoznak a Toroczkai László-féle Mi Hazánk Mozgalomhoz.
Vágólapra másolva!

Tegnap késő este két különös bejegyzés felbukkanása borzolta a kedélyeket. A Jobbik kőbányai szervezete és Tubák István, a párt Budapest 9-es körzetének országgyűlési képviselőjelöltje pár perc eltéréssel fontosnak tartotta tudatni a nyilvánossággal, hogy Gyöngyösi Márton, a Jobbik elnökhelyettese és Hajdu László a XV. kerület leköszönő polgármestere egyeztetett kedden a Képviselői Irodaházban.

Ismert, áprilisban a Gyurcsány-párti politikus egyéni mandátumot szerzett a rákospalotai körzetben, és a hatályos jogszabályok értelmében le kellett mondani a kerület vezetéséről. Ennek megfelelően szeptember végén időközi választást tartanak majd a városrészben, amelyen a Fidesz-KDNP jelöltje László Tamás lesz, akinek legfőbb kihívója még nem ismert. Nem teljesen világos, hogy a kőbányai politikus miért sietett leszögezni, hogy a találkozó nem azért történt, amire elsőre sokan gondolhattak. Mindenesetre érdemes egy pillanatra Tubák érvelésére összpontosítani: az Állami Számvevőszék büntetése nehéz anyagi helyzetbe hozta a Jobbikot, így a pártnak minden időközi választáson mérlegelnie kell az indulás lehetőségét. Ugyanez volt a forgatókönyv a kormánypártok kiütéses győzelmével végződő, józsefvárosi időközi választáson, ahol az egykori radikálisok pénzügyi problémáikra hivatkozva nem álltak rajtvonalhoz. A kőbányai politikus posztjának végén határozottan kijelentette, hogy a Jobbik nem működik együtt Gyurcsány Ferenc pártjával.

Formálódik az együttműködés a Jobbik és a „szemkilövetők” között?

„Már a színfalak mögött egyeztet a DK a Jobbikkal az együttműködésről. Tegnap az Országgyűlés képviselői irodaházában fogadta Gyöngyösi Márton, a Jobbik alelnöke Hajdu Lászlót, a Demokratikus Koalíció parlamenti képviselőjét, akivel a XV. kerületi, szeptember végére kiírt időközi polgármester-választásról egyeztetett” – ezt már a Magyar Idők írta. A lap kiemelte, hogy a találkozóra Hajdu és a bizalmasának számító Németh Angéla együtt érkezett, utóbbit a DK korábban már támogatta azzal kapcsolatban, hogy induljon az időközin.

A megbeszélést gyakorlatilag titokban tartották, minden bizonnyal arról van szó, hogy Gyurcsány Ferenc pártja Németh Angéla támogatására akarja rávenni a Jobbikot.

A Magyar Időknek nem volt hajlandó nyilatkozni a találkozóról Gyöngyösi Márton. Hajdú ugyanakkor elárulta a lapnak az egyeztetés célját: egy ellenzéki jelölt induljon a fideszes aspiránssal szemben a voksoláson.

Hajdu László, a Demokratikus Koalíció parlamenti képviselője távozik a Jobbikkal való egyeztetést követően Forrás: Magyar Idők

A történtek azért is kifejezetten érdekesek, mert a Jobbik a mai napig tagadja, hogy bármilyen szinten hajlandóak lennének együttműködni Gyurcsány Ferenccel és pártjával. Emlékezetes,

a március-áprilisi kampányban több hír is arról szólt, hogy a színfalak mögött megindulhattak az egyeztetések, azonban a parlamenti választást követően a nyilvánosság számára is egyre inkább nyilvánvalóvá vált, hogy a Jobbik a balliberális oldal felé tart.

Ezeket az apróbb jeleket itt gyűjtöttük össze. A másik oldal részéről is mutatkozik fogadókészség az összjátékra: bár Gyurcsány Ferenc pár éve még egyértelműen elhatárolódott a Jobbiktól, legutóbbi, alternatív nemzetgyűléssel kapcsolatos, kifejezetten meredek elképzelésébe már bevonta volna Sneider Tamásékat.

Baj van, baj

Miközben a színfalak mögött taktikáznak a felek, a Jobbik egyre reménytelenebb helyzetbe kerül. „Erős emberek is kihátrálnak a párt mögül, polgármestereinek felét elveszítették a szakadás után” – ezt már a Népszava írja. A szocialistaközeli lap Novák Előd, a Mi Hazánk egyik alapítójának adataira támaszkodva arról számol be, hogy

  • több mint hatvan önkormányzati politikus hagyta el eddig a Jobbikot, és csatlakozott a Toroczkai László-féle Mi Hazánk Mozgalomhoz. Túlnyomórészt helyi képviselőkről, kisebb számban megyei közgyűlési tagokról van szó;
  • nyolc polgármester is a Toroczkai-féle formációt választotta.

Kiemelik, hogy egyelőre nem látszik, hol van a Jobbik válságának a vége, hiszen

tovább folytatódik a párt erodálódása.

Több országosan kevésbé ismert, de helyben erős embernek számító politikus intett búcsút Sneideréknek. A miskolci Pakusza Zoltán július végén jelentette be a Jobbikból való kilépését.

Ez azért is érdekes, mert döntését megelőzően még a párt politikusaként szerepelt a jobbikos Alfahír egyik írásában.