Magyar rekord: 326-an ropták a Mikepércsi csárdást Debrecenben

2018.08.17. 21:21

Magyar rekordot állítottak fel a táncosok péntek délután Debrecen főterén. Béres András legendás, 1950-ben született koreográfiáját, a Mikepércsi csárdást 326-an táncolták egyszerre a Nagytemplom előtt.

Béres András néprajzkutatóra, a Déri Múzeum egykori igazgatójára, a Debreceni Népi Együttes egyik alapítójára, művészeti vezetőjére, néptánc-koreográfusra, a virágkarnevál megálmodójára születésének 90., halálának 25. évfordulójának évében egész éves programsorozattal emlékeznek tisztelői.
A Mikepércsi csárdás koreográfiája 1950-ben készült Béres András néprajzi gyűjtései nyomán. A tánc évtizedeken át volt nyitószáma a Debreceni Népi Együttes műsorainak, majd egy időre feledésbe merült. Mikepércsen azonban újra felfedezték az alkotást, ami mára a település egyik jelképévé vált. 2009-ben pedig, rekordot elérve 318 táncos ropta egyszerre a mikepércsi sportpályán a csárdást.
A karneváli hét keretében pénteken délután Nagytemplom előtti Kossuth téren gyűltek össze a néptáncosok, hogy túlszárnyalják a 2009-es sikert.
Több mint húsz település táncosai vettek részt a különleges produkcióban. Ott voltak a Debreceni Népi Együttes, a Főnix Néptáncegyüttes, Mikepércs néptánc tagozatos diákjai, Béres András szülőfaluja, Rozsály képviselői, de érkeztek táncosok  Nagyecsedről, Földesről, Derecskéről, Tépéről, Hajdúbagosról, Hajdúböszörményből, Sárándról, Ebesről, Álmosdról, Hajdúdorogról, Hosszúpályiból, Biharkeresztesről, Berettyóújfaluból, Monostorpályiból és Balmazújvárosról, de Borsról, Székesfehérvárról, Lengyelországból és Hollandiából is.
A legfiatalabb táncos a tépei 8 éves Békési Nimród, a legidősebb a hajdúdorogi 74 éves Kiss János volt. A zenés-táncos rekordkísérlet végül sikerült.

Béke Balázs, a magyar rekordok hivatalos regisztrátora bejelentette, hogy Debrecenben 326-an ropták a Mikepércsi csárdást, ezzel új magyar rekord született.