Az MSZP-nek már minden mindegy, a Jobbikkal is összeállnának

2018.08.21. 15:11

Tóth Bertalan, a párt elnöke előadásban ajánlotta fel a szocialisták szolgálatait az egykori radikális pártnak a közelgő önkormányzati választásra. De csak abban az esetben, ha a jobbikos jelölt „kiáll a demokratikus alapértékek mellett, nem vall szélsőséges nézeteket, és esélyes helyben”. Az MSZP eljutott arra a szintre, ahol már minden mindegy. 

Azt szeretné, ha ősszel lezárulnának az arról szóló beszélgetések, hogy ki kivel működik együtt – mondta az ATV Start című műsorában Tóth Bertalan, a szocialisták elnöke az atv.hu tudósítása szerint. A politikus a beszélgetés során kiemelte, hogy a helyi szervezetekre helyezik a hangsúlyt az önkormányzati választásokon, és minél szélesebb együttműködésre törekszenek. Ez a döntés pedig nem jelent mást, mint hogy az MSZP jó szélesre nyitotta az összefogás kapuit.

Akár még egy jobbikos jelölt mögé is beállhatunk, ha az adott személy kiáll a demokratikus alapértékek mellett, és nem vall szélsőséges nézeteket. – így folytatta a szocialisták vezetője, hogy kivel működnének együtt a jövőre esedékes önkormányzati választáson.

Budapest, 2018. június 17. Tóth Bertalan a Magyar Szocialista Párt (MSZP) elnöke (b)Forrás: MTI/Bruzák Noémi

Kérdés, hogy mekkora a fogadókészség a másik oldalon, ugyanis a Jobbik politikusai az utóbbi időben többször is azt hangsúlyozták, hogy az általuk XXI. századi pártoknak nevezett alakulatokkal, azaz a Momentummal és az LMP-vel tudják elképzelni az együttműködést. Ugyanakkor az is igaz, hogy a háttérben más pártokkal is folytattak egyeztetéseket Sneider Tamásék: legutóbb nagy botrányt okozva Gyöngyösi Márton jobbikos elnökhelyettes titokban fogadta irodájában Hajdu László DK-s parlamenti képviselőt a rákospalotai időközi választáson való ellenzéki felállás kapcsán. A találkozó azért is volt visszás, mert az egykori radikális párt korábban „szemkilövetőnek” titulálta Gyurcsány Ferencet és pártjának politikusait, fordítva pedig a DK többször is lenácizta a Jobbikot. Ebből pedig az következik, hogy bőven lehetnek még „váratlan” taktikai húzások a helyhatósági voksolást megelőzően.

Tóth Bertalan nyilatkozata másik oldalról azért volt érdekes, mert nem is olyan régen még határozottan elzárkózott az MSZP a teljesen identitását vesztett Jobbiknak. A szocialisták szövetségese, a Párbeszéd pedig következetesen nemet mondott a Jobbiknak. Legutóbb, nem egészen két hete a párt társelnöke, Karácsony Gergely azt nyilatkozta sértődötten, hogy őket sem a Jobbik, sem az LMP nem hívta egyeztetésre, de ha hívták volna, akkor sem biztos, hogy mentek volna. Hiszen meglátása szerint két kétségbeesett, és összeomlás szélén álló pártról van szó.

KAPCSOLÓDÓ CIKK