Nagy Anikó: A magyarok egészségügyi állapotának javítása az egyik legfontosabb teendő

Nagy Anikó
Budapest, 2018. július 16. Nagy Anikó, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkára beszél az Egészséges Budapest Programban 5,1 milliárd forintos kormánytámogatással megújuló, III. kerületi Csobánka téri Szent Margit Rendelőintézet előtt tartott sajtótájékoztatón 2018. július 16-án. Mögötte Varga Mihály pénzügyminiszter, a II. és III. kerület országgyűlési képviselője és Bús Balázs (Fidesz-KDNP), Óbuda-Békásmegyer polgármestere (b-j). MTI Fotó: Szigetváry Zsolt
Vágólapra másolva!
A kormány cél, hogy a magyarok tovább éljenek egészségben és egészségesebben és elérjük azt, amit a finnek, akik tíz év alatt jelentősen csökkentették a magas vérnyomás, a stroke és az infarktus miatti halálozási rátát. Ennek érdekében hamarosan a kabinet elé kerül a Nemzeti népegészségügyi program, ami ebben segít –fogalmazott az egészségügyi államtitkár a Figyelőnek adott interjúban.
Vágólapra másolva!

Nagy Anikó hangsúlyozta, számos tennivaló közül az egyik legfontosabb a lakosság egészségügyi állapotának mielőbbi és hathatós javítása. Ennek érdekében a szív-és érrendszeri, daganatos és mozgásszervi megbetegedések mellett középpontba kerül a lelki egészség megőrzése és a gyermekek ellátása is.

A Népegészségügyi program mellett a lakosság egészségi állapotának javításában fontos szerepet játszhatnak a szűrőprogramok.

Ahogyan arról korábban beszámoltunk ősztől már meg is kapja az első „csoport" a vastag-és végbélszűrési programra a meghívólevelet.

Az államtitkár szerint szélesebb látószög és mozgástér kínálkozik a munkához az oktatási, családügyi és sportállamtitkárság együttműködésének kihasználásával.

Nagy Anikó, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkára Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Céljuk, hogy legyen sikk mozogni, energikusnak lenni, egészségesen élni és táplálkozni.

Mindenekelőtt a fiatalokkal, az úgynevezett Y generációval kell megértetni, hogy miért jó ha, többet sportolnak, kint vannak a levegőn, egészségesen táplálkoznak, és milyen következményei vannak a rendszeres alkoholfogyasztásnak és a túlzott sót-és cukrot tartalmazó ételeknek. Ezeket az információkat azonban csak a megfelelő technikával érdemes átadni, különben átsiklanak felettük.
Érdemes megemlíteni, hogy Európában Magyarország aze lsők között volt, ahol határozott lépéseket tettek a transzzsírok visszaszorítása érdekében, amit folytatni kell. Ezért 2019-tól

az egészségtelen, kockázatot jelentő

élelmiszerek népegészségügyi termékadója átlagosan húsz százalékkal nő.

Nagy Anikó szerint rengeteg a feladat az egészségmagatartás és az életmód javítása terén, ezért „minden csatornán mondani kell" a megfelelő információkat.

–hangsúlyozta az államtitkár.
A cél, hogy elejét vegyék azoknak a betegségeknek, amelyek kialakulásában a helytelen életmódnak van kulcsszerepe.

Nagy Anikó példának hozta, hogy az elmúlt négy évben a keringési problémák és a cukorbetegség miatt közel húszezer lábat kellett amputálni, amelyek egy jelentős része elkerülhető lett volna korai felismeréssel, illetve életmódváltással.

Az EMMI-nek arra is van terve, hogy hogyan erősítsék meg az említett területeken működő egészségügyi szolgáltatók munkáját, a már kialakult betegségek gyorsabb és eredményesebb kezelése érdekében.

Az egészségprogramok, a felvilágosítás, a tünetek felismerésének a tudatosítása, valamint a tervezet szolgáltatói változások eredményeképpen a jelenleginél lényegesen több életet lehet majd megmenteni.


Egészségügyi beruházások

Az államtitkár megjegyzi, hogy a kormány az egészségügyi beruházásokra is nagy hangsúlyt fektet. Közel ötszázmilliárd forintból vidéki kórházak, mentőállomások és rendelők újultak meg, és elkezdődött Budapest történetének legnagyobb kórházfejlesztési projektje, az Egészséges Budapest Program, amelynek a keretébe a következő években 700 milliárdos fejlesztés valósul meg a fővárosi és Pest megyei kórházakban, valamint a járóbeteg-szakrendelőkben.

Várakozási idő csökkentése

Változtatásokat terveznek a várakozási idővel kapcsolatban is, ami nem azonos a várólistával. Az Egészségügyi Elektronikus Szolgáltatási Tér további fejlesztésével céljuk, hogy egy gyorsabb és hatékonyabb rendszert alakítsanak ki, hogy a betegeknek minél kevesebb időt kelljen a szakrendelőkben tölteni. A várakozási idő csökkentése egyébként a hálapénz megszüntetésében is szerepet játszik. A bérrendezéssel, az infrastruktúra javításával, a várakozási listák rendezésével és az ellátás minőségének további javításával fölöslegessé teszi a paraszolvenciát.

Az kórházak adóssága

2010 óta a kórházi adósságállomány a felére csökkent –jegyezte meg az államtitkár. Kórházanként változó, hogy miért és hogyan keletkezik a tartozás, így a megoldás sem egyforma. A helyzetet az EMMI az intézmények gazdálkodási rendjének felülvizsgálatával orvosolja majd a problémát.