Orvosi rendelőket és védőnői helyiségeket újítottak fel Zalaegerszegen

Vágólapra másolva!
Másfél éves program keretében felújították a központi orvosi ügyelet, továbbá 13 felnőtt- és gyermekorvosi körzet rendelőjét, valamint a védőnői szolgálat helyiségeit Zalaegerszegen.
Vágólapra másolva!

A munkálatokat a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programnak (TOP) az egészségügyi alapellátási infrastruktúra fejlesztését szolgáló keretéből, mintegy 354 millió forintból végezték el. A projekt keretében a központi orvosi ügyeleti szolgálatot, nyolc felnőtt- és öt gyermekorvosi praxis rendelőjét, valamint 17 védőnői körzet helyiségeit korszerűsítették.

Az érintett háziorvosi, védőnői körzetekben több mint húszezren élnek. A központi orvosi ügyelethez tartozik Zalaegerszeg mintegy 60 ezer lakosán kívül a térség további 78 településének több mint 42 ezer lakója is.

A háziorvosi rendelők és a védőnői helyiségek korszerűsítése, átalakítása egyes esetekben

bővítéssel, illetve az épületek akadálymentesítésével járt.

A 35 millió forintot meghaladó eszközfejlesztés keretében egyebek mellett EKG-berendezéseket, dopplerkészülékeket, sürgősségi táskákat, pelenkázóasztalokat, fonendoszkópokat, hallásvizsgáló berendezéseket vásároltak, az ügyeleti szolgálat részére pedig új gépjárművet is beszereztek.