Visszatérés a régi értékekhez: Puzsér Róbert sem lesz a HírTV-ben

Puzsér Róbert
Vágólapra másolva!
Megvált a HírTV új vezetése Puzsér Róberttől, a csatorna korábbi arcától. A lépés fontos állomása Szikszai Péter, a televízió vezérigazgató-helyettese által meghatározott célkitűzéseknek: vissza kell állítani a Hír TV 2015 februárja előtti irányultságát, újra a konzervatív értékeket kell képviselni. A műsorprogramban temérdek változás lesz, többek között hiteles szereplőkkel indul újra a Szabadfogás című műsor és ismét műsora lesz Gajdics Ottónak, a Magyar Idők főszerkesztőjének.
Vágólapra másolva!

Eldőlt, hogy távozik a Hír TV-től Puzsér Róbert, miután megszűnik az általa vezetett Sznobjektív című műsor – írta meg a Magyar Idők.

A lap információi szerint a televízió vezetői ma délelőtt tárgyaltak Puzsérral és ekkor született meg a döntés.

Puzsér Róbert Forrás: Viasat3

Sokat mondó, hogy a magát karakánnak tartó megmondóember nem önként hagyta ott az eredeti értékeihez visszatérő csatornát, hanem megvárta, amíg kirúgják. Puzsér a televízió újrapozícionálása óta látványosan helyezkedik: augusztus elején kijelentette közösségi oldalán, hogy gondolkodik azon, hogy a főpolgármesteri címért induljon. Programjának egy részletét is nyilvánosságra hozta: a főváros jelentős területéről kitiltaná az autósokat.

Ahogy megírtuk, nem egyedül Puzsértól vált meg a tévé új vezetése, hanem olyan munkatársaktól is, akik látványosan nem a jobboldali médiához kötődtek. Így első körben Bodacz Balázs, György Zsombor, Kálmán Olga, Csintalan Sándor, Lampé Ágnes, Teszári Nóra, Hegedűs Szabolcs távozott.

Kálmán Olga elbocsátása volt a legnyilvánvalóbb, hiszen több milliós fizetése ellenére katasztrofális nézettségi mutatókat produkált.

Gyakran előfordult, hogy az ellenzéki attitűdű ATV hasonló időben sugárzott, hasonló jellegű beszélgetőműsorát Rónai Egonnal közel háromszor annyian nézték, mint Kálmán Olga Jobbiknak hízelgő műsorát Simicska tévéjében. Árulkodó, hogy három nappal kirúgását követően már újonnan létrehozott közösségi oldalán enyhén nagyképűen arra utalt, hogy máris új munkahelye van. Aztán erről elhallgatott.

Az elküldötteken kívül a 300 munkavállalóból még tízen mondtak fel.

A HírTV újra a konzervatív értékeket fogja képviselni

A személyi döntésekkel összefüggésben a Hír TV vezérigazgató-helyettese a Magyar Időknek korábban elmondta, hogy tizenkét műsort szüntettek meg, az elküldött emberek helyére pedig új embereket hoznak. A mandiner.hu-nak hétfői interjújában azt mondta:

a 2015 februárja előtti irányultságot állítják vissza a Hír TV-nél.

Hogy ez mit is jelent pontosan, azzal kapcsolatban Szikszai Péter így fogalmazott:

Szikszai Péter Forrás: Mandiner.hu

A Magyar Időknek elmondta, hogy az új műsorprogram keretében szeptembertől:

- Péntek 9 címmel újra lesznek politikusi nagyinterjúk pénteken esténként 9 órától, az adás egyik műsorvezetője Gajdics Ottó, a Magyar Idők főszerkesztője lesz.
- Célpont is lesz ismét, ha újra összeáll a régi csapat
- egy új magazinműsor hetente fog jelentkezni, valamint
- a Riasztás című bűnügyi műsor is új stábbal indul újra
- a Szabadfogás című vitaműsor új szereplőkkel tovább fog élni, helyt adva a jobb- és baloldal képviselőinek a vélemények ütköztetéséhez.

A Hír TV tehát visszatér a 2015-ben Simicska kicsinyes bosszúja miatt megtagadott értékekhez.