Ügyvédje állítja: nincs elég bizonyíték a Teréz körúti robbantó ellen

Teréz Körúti robbantó per
Teréz Körúti robbantó pere a Budapesti Fővárosi Törvényszéken 2018 január 31-én
Vágólapra másolva!
A Teréz körúti robbantással vádolt férfi ügyvédje azt kérte, mentség fel védencét. Úgy fogalmazott, hogy nem állnak rendelkezésre olyan kétséget kizáró tények, amelyek bizonyítanák a fiatalember bűnösségét, ezért a vádlott nem ítélhető el.
Vágólapra másolva!

Az ügyvéd azt is kétségbe vonta, hogy a támadás több ember ellen elkövetett, emberölési kísérlet lett volna.

Fotó: Szabó Gábor - Origo

Az ügyvéd úgy vélekedett, hogy a nyomozás során a

vagyis nem vizsgáltak különböző verziókat, csak egy irányba folyt a nyomozás.

- tette hozzá.

Szerinte a

robbanótesttel kapcsolatban több olyan szakértői vélemény született, amely ellentmond a természet törvényeinek, továbbá a vádlott szociopata és Asperger-szindrómában szenved, amelyek együttese büntetőjogi jelentőséggel bír.

Azt is mondta, hogy a bűntény nem értékelhető terrorcselekményként, mert nem kapcsolódott komolyan vehető, konkrét fenyegetés a robbantáshoz.

Kovatsits Gábor ügyész szerint viszont

Az ezt megelőző, június 18-án megtartott tárgyaláson az ügyész

életfogytig tartó szabadságvesztést kért a férfira, előre kitervelten, aljas indokból, több ember és hivatalos személy sérelmére, több ember életét veszélyeztetve elkövetett emberölés kísérlete, robbanóanyaggal visszaélés és terrorcselekmény előkészülete miatt.


A vád szerint a huszonéves fiatalember 2016. szeptember 24-én

késő este Budapesten, a Teréz körúton egy általa készített és működésbe hozott pokolgéppel életveszélyesen megsebesített két rendőrt. A robbantás célja az volt, hogy megszerezze a fegyvereiket. A rendőrök életét csak a gyors és szakszerű orvosi beavatkozás mentette meg.

Fotó: Szabó Gábor - Origo

A férfi a vád szerint nem sokkal később e-mailt küldött a Belügyminisztériumnak, amelyben leírta, hogyan készítette a bombát, és azt is jelezte, hogy lesznek követelései.

Egy másik el nem küldött, de a számítógépén megtalált e-mailben pedig - újabb halálos robbantásokkal fenyegetve - egymillió eurót követelt.

A férfit 2016 októberében fogták el, először beismerő vallomást tett, ám azt az ügy első, januári tárgyalásán visszavonta.

A férfi korábban részletesen beszélt a robbanóanyagok iránti szenvedélyéről, és arról, hogy miként készített és próbált ki házilag több pokolgépet. A többkilónyi robbanóanyagot tartalmazó bombákat cukorból, ammóniából, műtrágyából készítette.

A támadás estéjén a bombát a Teréz körút 2-4. szám alatti ház bejáratánál helyezte el, mellé többkilónyi 5-10 centiméteres szöget rakott. A bombát néhány méteres távolságból szándékosan akkor robbantotta fel, amikor a két rendőr odaért - vallotta a nyomozás során.

A szerdai tárgyalás elején a zavartnak tűnő férfi úgy nyilatkozott, hogy

Ezért elvezették, és a továbbiakban a jelenléte nélkül folyt az ülés.

A bíróság a pert szeptember 12-ére napolta el, amikor a tervek szerint ítéletet hirdet.