Az amerikai nagykövet kedvező tapasztalatokról beszélt Magyarországon

2018.08.30. 12:33

Az elmúlt két hónapban rendkívül kedvező tapasztalataim voltak, senki nem mondta, hogy „ez vagy az rossz, szörnyű, kérem, lépjen közbe, segítsen” – mondta David B. Cornstein amerikai nagykövet. A diplomata arról is beszélt, hogy elégedett emberekkel találkozott, nem látta, hogy a szabadságjogokat csorbítanák.

Az új budapesti amerikai nagykövet eddig nem tapasztalta a szabadságjogok csorbítását Magyarországon, de ha látná jeleit, felszólalna ellene. David B. Cornstein a Szombat zsidó politikai és kulturális folyóiratnak adott interjújában elmondta: a demokrácia elkötelezett híve, fontosnak tarja a joguralmat és a szabadságjogokat, a vallásszabadságot, a szólásszabadságot, a sajtószabadságot.Kijelentette: ha azt látná, hogy bármely személy vagy intézmény szabadságát veszélyeztetik, azonnal felszólalna az ügyében.

Kedvező tapasztalatok

A nagykövet hangsúlyozta: az elmúlt két hónapban rendkívül kedvező tapasztalatai voltak. Találkozott vallási és világi vezetőkkel, valamint NGO-k vezetőivel, de senki nem mondta, hogy „ez vagy az rossz, szörnyű, kérem, lépjen közbe, segítsen”. Közölte: elégedett emberekkel találkozott, nem látta, hogy a szabadságjogokat csorbítanák. Sok rabbival is találkozott, és egy sem mondta, hogy „itt rémes dolgok vannak, itt olyan antiszemitizmus van, hogy szörnyű” – idézte fel. David B. Cornstein kifejtette: az üzleti élet vezetőivel is egyeztetett, és közülük senki nem panaszkodott korrupcióra.

David B. Cornstein amerikai nagykövet (j) fogadja Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert az amerikai nemzeti ünnep, a függetlenség napja 242. évfordulója alkalmából rendezett fogadáson a budapesti amerikai nagyköveti rezidenciánForrás: MTI/Kovács Tamás

A diplomata kifejtette: a Kongresszus megszavazott egy törvényt, amely szerint az amerikai kormány 55 millió dollárral segíti a magyarországi légi bázisok kifutópályáinak felújítását. A két ország között erről védelmi együttműködési megállapodás született, a rendelkezésre álló pénz felhasználási ideje azonban jövő hónap végén lejár, így ez ügyben sürgősen lépni kell – mutatott rá.

David B. Cornstein kiemelte: Orbán Viktor kormányfő és Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök jó barátok, Magyarország az Európai Unió tagja, és „ha valami Izraelre nézve súlyosan negatív fejlemény állna küszöbön, Magyarország közbelépne”. Megjegyezte: büszke amerikai zsidóságára, és amerikai zsidóként nagyon fontosak neki az amerikai ideálok, de a zsidó történelem és a zsidó nép is.