A Jobbik és Juncker megtalálta közös játékát

2018.09.01. 13:08

„Személyes sikeremnek tartom az óraátállítás eltörlését és a nyári időszámítás állandósítását” – írja olyan nagyképűen, amilyen nagyképűen csak lehet Kepli Lajos, a párt képviselője közösségi oldalán. A Jobbik olyan nagy sikernek tartotta Jean-Claude Junckernek, az Európai Bizottság elnökének tegnapi bejelentését, hogy az ideológiamentesítés jegyében közleményben ünnepelt Junckerrel, akit remélhetőleg a bejelentéskor nem kínzott az isiász. Ha már a valódi kérdésekről nem merik megkérdezni az embereket (például az illegális bevándorlásról), mert félnek, hogy elmondják a véleményüket, Juncker és a Jobbik játszadoznak egy kicsit az órával. Hátha annak nincs tétje. 

Tegnap az EB elnöke kezdeményezte, hogy az Európai Unió területén szüntessék meg az évenkénti kétszeri óraátállítást, és a tagországok térjenek át az állandó nyári időszámításra. A kérdés kapcsán korábban konzultációt indítottak az unió vezetői, amelynek keretében – az uniótól szokatlan módon – EMBEREKET kérdeztek meg. A válaszadók túlnyomó többsége, egész pontosan 80 százaléka a nyári időszámítás mellett tette le a voksát.

A hiba csak annyi volt, hogy az 510 milliós Európai Unióban 4,6 millió ember mondta el véleményét,  ami nagyságrendileg az uniós polgárok kevesebb mint egy százalékát jelenti. Garantált, hogy ha az illegális bevándorlás megfékezéséről kérdeznék őket, sokkal többeket érdekelne, de azt persze nem merik.

Ez az aprócska, alig észrevehető tény nem vette el Jean-Claude Junckernek, az EB elnökének a kedvét attól, hogy a gigantikus döntés ismertetésekor az alábbi mondat kicsússzon a száján:

Nincs értelme kikérni az emberek véleményét, ha nem vesszük figyelembe– mondta az unió legnagyobb demokratája, aki a bejelentés megtételekor feltűnően isiászmentességben szenvedett, és tüntetőleg VIZET ivott az európai polgárok szeme láttára.

Elképzelhető, hogy a nagy nyári melegben a víz is megártott az alkoholos italok és az örök nyár nagy hívének, azonban a nyári időszámításra való átállással számos probléma van:

  • Az eredeti, időzónák szerinti időszámítás nem a nyári, hanem a téli.
  • Ha megszüntetik az óraátállítást, akkor elvileg nem a nyári, hanem a téli időszámításra kellene visszatérni.
  • Több nemzetközi példa is azt mutatja, hogy nem volt sikeres a lépés. Az oroszok 2011-ben vezették be, aztán két év múlva át is álltak a télire, mert a fél ország depressziós lett.
  • Innentől kezdve ugyanis télen egy órával később fog felkelni a nap. Ez praktikusan azt jelenti, hogy a gyerekek Magyarországon két és fél hónapon át sötétben mennek majd reggel iskolába.
  • Ha viszont a télit vezetnénk be, akkor nyáron menne le a nap egy órával korábban, aminek például a balatoni idegenforgalomban nem nagyon örülnének.

A Jobbik Facebookon politizál

Nem kellett sok Magyarország ideológiamentes ellenzéki pártjának, hogy rárepüljön a nagy horderejű döntésre, és úgy adja elő a magyar választóknak, mintha ezt ők találták volna ki, ők kezdeményezték, és végül is miattuk született meg a döntés. „Országgyűlési javaslatunk nyomán előbb itthon, majd az Európai Parlamentben is sorozatosan érveltünk az idejétmúlt, szükségtelen és káros évenkénti kétszeri óraátállítás megszüntetése érdekében” – írja a párt az MTI-hez eljutatott közleményében.

A hangsúly az érvelés szón van, hiszen pár parlamenti felszólaláson és néhány Facebook-poszton kívül az égadta világon semmi közük nincs az amúgy több szempontból is erősen megkérdőjelezhető nyári időszámításra való átálláshoz (ami még messze nem eldöntött, de ez elkerülte a jobbikosok figyelmét).

A közlemény az ideológiamentesített Jobbiktól megszokott módon folytatódott: a magyar kormány ellenében a Juncker-féle Európai Bizottságot éltették. „Az idők szavát, nem meglepő módon a magyar kormány nem, de az Európai Bizottság megértette” – védte meg az uniós politikai elitet a balliberális oldal felé rohamosan közeledő párt. Ezt ízlelgessük kicsit:

a Jobbik szerint ma Európa legnagyobb problémája a nyári óraátállítás, és még véletlenül sem a migránsválság.

Az egész pályás politikai letámadás keretében Kepli Lajos, a párt óraátállítási biztosa közösségi oldalán dicsérte szemet gyönyörködtetően magát, és nagyképűségi csúcsot beállítva úgy fogalmazott, hogy személyes sikerének tartja a történteket.

Nem akarjuk elvenni a jobbikos politikusok kedvét, de a kérdés még messze nem dőlt el. Azt ugyanis az uniós országoknak is jóvá kellene hagyni. És nem vagyunk benne biztosak, hogy például a német és a francia polgárok annyira örülnének annak, ha négy hónapon keresztül kelne reggel 8 után a nap (január első heteiben fél tíz után!).