A Fidesz országgyűlési határozatot terjeszt be a Sargentini-jelentés ellen

Judith Sargentini
Strasbourg, 2013. július 2. Az Európai Parlament által közreadott képen Judith Sargentini, a Zöldek/ az Európai Szabad Szövetség Képviselőcsoportja holland tagja felszólal a Rui Tavares portugál zöldpárti európai parlamenti képviselő által készített, a jogállamiság magyarországi helyzetéről szóló jelentésről folytatott vitán az Európai Parlament plenáris ülésén Strasbourgban 2013. július 2-án. (MTI/EP/Fred Marvaux)
Vágólapra másolva!
Az Országgyűlés határozatban válaszolhat a Sargentini-jelentésre – jelentette be Kocsis Máté. A Fidesz frakcióvezetője közölte, ez az országgyűlési határozattervezet lesz a legfőbb témája a Fidesz frakcióülésén. Sorsdöntő lesz a következő európai parlamenti választás, ezért az arra való felkészülés is központi szerepet kap a jövő heti ülésen - mondta a politikus.
Vágólapra másolva!

A jövő héten kerül az Európai Parlament elé a hazugságoktól hemzsegő Sargentini-jelentés - emlékeztetett Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője. Az EP-ben ülő bevándorláspárti erők azért akarják elítélni Magyarországot, mert a magyar emberek úgy döntöttek, hogy a bevándorlókat a határon kell megállítani – tette hozzá. Kocsis elmondta,

A Fidesz arra kérte a kormányfőt, hogy utasítsa vissza Magyarország elítélését. Az Országgyűlés határozatban válaszolhat a Sargentini-jelentésre – jelentette be Kocsis Máté.

és a parlament minél előbb dönthet róla. A határozatban világossá tesszük, hogy ilyen hazugságokat és valótlanságokat nem lehet politikai következmények nélkül terjeszteni - mondta Kocsis Máté.

Kocsis: Ez egy politikai bullshit

A Sargentini-jelentés egy politikai bullshit

- mondta a politikus. Láttunk már ilyet, öt éve egy portugál kommunista nyújtott be egy hasonló iratot. Akkor is Országgyűlési határozatban védte meg a Fidesz a magyar álláspontot. A Tavaraes-jelentés is hemzsegetett a valótlanságoktól – tette hozzá. Magyarország illegális bevándorlást elutasító álláspontja áll szemben a Soros György lobbicsoportjához tartozó szervezetek által összeállított dokumentummal - mondta Kocsis.

Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője bejelentette, hogy országgyűlési határozattervezetet terjesztenek a parlament elé a Sargentini-jelentéssel szemben Forrás: MTI/Veres Nándor


Az ellenzéki pártok részéről elvárjuk, hogy egy Magyarországot ilyen mértékben gyalázó jelentést ne fogadjanak el

- mondta Kocsis Máté. Magyarországot megtámadták, ez a jelentés közszájon forog, sok uniós döntéshozóhoz elér – mondta az Origo azon kérdésére a Fidesz frakcióvezetője, hogy akkor is beterjesztik-e a határozattervezetet, ha az EP nem fogadja el a Sargetini-jelentést.

Minden körülmények között reagálnia kell erre a szövegre a magyar törvényhozásnak, teljesen függetlenül a szavazás végeredményétől

- jelentette ki Kocsis Máté.