Megvalósíthatósági tanulmány készül a V4 országait összekötő gyorsvasútról

Vágólapra másolva!
A sebessége óránként 250 kilométer felett lesz. A krynicai gazdasági csúcson állapodott meg erről Szijjártó Péter.
Vágólapra másolva!

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a dél-lengyelországi Krynicában rendezett gazdasági fórumon vett részt. Itt a négy visegrádi ország miniszterei megállapodtak arról, hogy jövő őszig megvalósíthatósági tanulmány készül a négy országot összekötő gyorsvasút építéséről.

A fejlesztés alapvető indoka, hogy miközben

a visegrádi csoport az uniós fejlődés motorja a gazdasági növekedés miatt,

az infrastrukturális hálózat kiépítettségében még hátrányban vannak a V4-ek a nyugati országokhoz képest, ahol rendkívül magas sebességgel haladó vasútvonalak léteznek már ma is.

A V4-országok ezért összefogtak, és megkezdik a megvalósíthatósági tanulmány kidolgozását a Budapestről Pozsonyon és Brünnön át Varsóba tartó gyorsvasút megépítéséről.

A tervek szerint a gyorsvasút végsebessége meghaladja a 250 kilométeres óránkénti sebességet. A magyar kormány 1,5 milliárd forintot biztosított a tanulmány kidolgozására. A közbeszerzési eljárást még ősszel kiírják annak érdekében, hogy a tanulmány jövő ősszel a döntéshozók asztalára kerülhessen.

A közép-európai Davosnak is nevezett krynicai fórumot 28. alkalommal szervezték meg. A rendezvényen mintegy ötezer vendég vesz részt. A fórumon elhangzott, hogy a közép-európai országok gazdasági növekedési üteme együttesen meghaladta a 4 százalékot, míg az uniós átlag 2,5 százalék.

Ha a V4 országok gazdaságát egybeszámítjuk, ez az EU egyik legnagyobb piaca.

A gazdasági teljesítmény alapján a közép-európai gazdasági térség a világ legnagyobb gazdaságait tömörítő G20 tagja is lehetne.

Ezért az EU-nak, ha erős akar lenni, nem bírálnia és támadnia kell a V4 országait, hanem kihasználni azt a gazdasági potenciált, amely a közép-európai országokban rejlik.