Volt egyszer egy „aranycsapat” Veszprémben

2018.09.10. 18:10

Harminc évvel ezelőtt Veszprémben csoda történt. 1988. júniusában nemcsak az volt a kérdés, hogy a veszprémi focicsapat bejut-e az NB1-be, hanem az is, hogy bajnok lesz-e. Reménytelennek tűnt. A Veszprém a Nyíregyházával játszott, de egy másik pályán - ugyanabban az időben - a Dunaújváros küzdött Szegeddel. Ha Dunaújváros otthon nyer, akkor ő a bajnok. Ha nem nyer, és Veszprém legyőzi Nyíregyházát, akkor Veszprém a bajnok – és életében először bejut az NB1-be. A félidőben Dunaújváros 3-0-ra vezetett, Veszprém pedig 0-0-ra állt Nyíregyháza ellen. Mondom, reménytelennek látszott a bajnoki győzelem. Aztán a dunaújvárosi pályán a második félidő vége felé 3-2-re módosult az eredmény. A 88. perc-ben viszont mindkét pályán történt valami. A Szeged berúgta a 3. gólt Dunaújváros ellen, Veszprémben pedig Horváth László „Bika” berúgta azt az egyetlen gólt, amellyel a Veszprém bajnok lett. Hatalmas ünneplés következett a városban. Tódult a tömeg az utcákra, megállt a forgalom, több ezer ember ünnepelt, pezsgőesővel várták a győztes futballistákat. Ez volt az a 88. perc, amely teljesen megváltoztatta az addig álmos kisváros életét. Aztán öt év múlva kiesett a csapat – és talán a veszprémi „aranycsapat” is feledésbe merült. Varga Róbert újságíró 30 elteltével felkereste Glázer Róbertet, a csapat egykori edzőjét, fellapozták az edző 30 évvel ezelőtti noteszát – mert még mindig megvan -, és felidézték a történteket. Varga Róbert pedig megírta A88. perc című monodrámát, amelyet Veszprémben mutattak be. A darabot Mikó István Jászai Mari-díjas színművész adta elő. A nézőtéren pedig ott voltak az egykori futballisták, az edző, és az akkori kemény mag, a szurkolók, a veszprémi B-közép.

Ha meg akarsz ismerni valakit, hívd el egyszer futballozni

Már nem emlékszem, hogyan lettünk barátok. De hogy barátok vagyunk, az biztos. Talán 25 évvel ezelőtt találkoztam Varga Robival először egy kis veszprémi újság szerkesztőségében. Kezdő újságíró voltam, ő pedig magabiztos, mindig mosolygó, elementáris, fiatal sportújságíró. Az első napokban messziről néztem, és csodáltam az energiáját, fut, mindig szalad, interjúra el, aztán vissza, tele van élettel ez a fiú és mindenki rá figyel. Aztán amikor elolvastam az írását, bólintottam, hát, igen, Vargarobi nagyon tehetséges. A „főnökök" is a vállát veregették, ez igen, Robi. Mindig exkluzív híreket szállított, mindenhová bejutott, ahová más nem, később nemcsak sporttal foglalkozott, hanem kultúrával is – mindig óriási színházrajongó volt. A legnagyobb színészekkel készített interjúkat, kolumnás cikkei jelentek meg. Aztán egyszer csak azon kaptam magam, hogy hárman ülünk egy asztalnál – Varga Robi, Angyal Zoli, aki szintén kezdő újságíró volt, alig 20 éves, szorgalmas, pedáns, politikai újságíró, és én. Beszélgettünk a saját témáinkról, egymás cikkeiről, vitáztunk mi, fiatalok, sokszor éjszakáig, ha bármelyikünknek gondja akadt akár csak egy-egy mondattal, megkérdeztük egymást: te ezt hogyan írnád? Egymásnak támaszkodtunk, és írtuk a betűket. Sok év telt el. Angyal Zoli először Veszprémből, később Baranyából, most pedig Somogyból tudósítja a Magyar Távirati Irodát. Varga Róbert pedig az elmúlt 26 évben dolgozott városi, megyei, regionális és országos lapoknak, színes magazinoknak, helyi rádiónak. 25 éves kora óta vezet önálló műsorokat, közönségtalálkozókat színészekkel, filmesekkel, zenészekkel, sportolókkal Veszprémben és ahová hívják. Újságíróként több díjat kapott. 2015-ig a Veszprémi Petőfi Színház, azóta pedig a Soproni Petőfi Színház sajtóreferense, szabadúszó újságíró, a Veszprémi Napló külsős szerzője. Soha nem szakadt meg a kapcsolatunk. Figyeltük egymás munkáját, és akár ő, akár Zoli, akár én írtunk vagy forgattunk valami jobb történetet, általában csak ennyit üzentünk egymásnak: „Egy vérből valók vagyunk. Egy a gyökerünk.” Ez – számunkra – a legnagyobb elismerés volt.

Varga Róbertfotó: Talán Csaba


Most pedig itt ül velem szemben, izgatott, hát hogyne lenne az, nemsokára kezdődik az előadás, a darab, amelyet ő írt, egy veszprémi csodáról, egy 30 éves csodáról. Nézem, reszket a keze. Vizet kér, iszik, közben már érkeznek a vendégek, egyre többen, telt ház lesz, az biztos.
„Ez az első önálló darab, amit írtam – korábban ugyanis szerkesztettem irodalmi esteket, és a színpadra írtam a Rejtő, a megejtő című zenés színpadi játékomat is, amely Rejtő Jenő életéről szól, és a soproni színház ősztől mutatja be. De az tény, hogy A 88. perc az első darabom, amelyben a saját gondolataimmal próbálom megmutatni a történetet, amelyet én is átéltem.”

Varga Róbert, a 88. perc című darab szerzőjefotó: Talán Csaba


Mert átélte. Ott volt. A veszprémi legendás futballcsapat tagjai között nőtt fel. A klubban játszott ugyanis serdülőként, labdát is szedett néhányuknak, majd az NB1-en tartalékos lett. Együtt edzett a fiúkkal, együtt utazott velük. Később sportújságíróként követte a csapatot, ott volt a lelátón akkor, amikor feljutott a Veszprém a legjobbak közé, és öt év múlva ott volt a csapat buszán, amikor az utolsó NB1-es mérkőzésről jöttek haza Budapestről, és faggathatta a könnyező játékosokat – akkor már sportújságíróként.
„Keretes történet ez. Tudod, nem a görögök vívták mindig a legjobb csatákat, de a legjobb történetíróik nekik voltak. Ezért gondoltam, hogy ezt a veszprémi csodát megírom egy színdarabban. Remélem, hogy a futballistáknak is tetszik majd az előadás. Ha nem, azt úgyis megmondják, mert az öltözőben mindig másként zajlanak a dolgok, mint a való életben. – aztán elneveti magát és folytatja.
„Az öltöző az a hely, ahol mindenkiről megtudsz mindent, és mindenkiről kiderül, hogy milyen ember. A futball nem háború, nem harc. Annál sokkal több és nemesebb. A futball az a játék, ahol kiderül, kinek nyújthatod a kezed. Kiderül, ki a gyáva, ki a megalkuvó, és ki az, aki meg akarja úszni a helyzeteket – és ez az életben is így van. Ha valakit meg akarsz ismerni, vidd el egyszer futballozni. Mindent megtudsz róla. A futballt az tudja igazán érteni, aki az embereket kezelni tudja, és küzdeni tud velük együtt."
Aztán arról az 1988. júniusi napról kérdezem. Jól emlékszik. A távolba néz, kicsit hallgat, végül nekikezd.

fotó: Talán Csaba


„A város történetében soha nem fordult még elő, hogy élvonalba kerüljön egy futballgárda. Ez megváltoztatta az emberek életét, sorsokat, teljesen átalakította a település hétköznapjait. Az addig 65 ezres, csendes kisvárosban attól a naptól kezdve felbolydult minden. Volt, hogy a Ferencváros szurkolói vonultak a Kossuth utcán, rendőrkordon mellett. Tízezer ember szorongott a lelátón. Soha azelőtt senki nem élt át ilyen Veszprémben. A történet hősei a mi játékosaink és Glázer Róbert, az edző, aki ezt a csapatot összerakta. A színdarabbal az volt a célom, hogy teremtsük meg a magunk hőseit végre. Hiszen itt élnek velünk. Őrizzük meg őket. Legyenek ők példaképek a mai generációnak. A veszprémi klubkultúra épüljön azokra a hősökre, akik ezt véghez vitték. A Ferencvárosnál, ha bemegy valaki az épületbe, mindenki tudja, hogy ki Albert Flórián, Nyilasi Tibor, Lipcsei Péter vagy Lisztes Krisztián. Itt, Veszprémben csak a falakon láthatjuk a képeket. Azt szeretném, ha a mai veszprémi focisták ugyanúgy ismerjék a veszprémi „aranycsapat" játékosait. Én nem szeretem, ha Ronaldo-mezben jönnek velem szemben az utcán. Azt szeretném megélni egyszer, ha Rugovics-mezben sétál valaki a Kossuth utcán."
A darab megírása előtt két emberrel beszélt Varga Róbert. Glázer Róbertet kereste meg, és az ő noteszát lapozgatták fel, felidézték az akkor történteket, és Csík Ferenc, akkori csapatkapitánnyal is találkozott.

fotó: Talán Csaba


„Ő azt mondta, hogy jobb, hogy újságíró lettem, így hasznosabb lettem a csapatnak." – akkorát nevet, hogy még a könnye is kicsordul. „Talán igaza van, nem tudom."
Amikor a darabról kérdezem, azt mondja, hogy azért A 88. perc lett a címe, mert akkor esett az a gól, amellyel eldőlt, hogy a Veszprém nemcsak feljut az NB1-be életében először, hanem bajnok is lett. Mert – ahogyan mondja – a történeteket mindig a bajnokok írják. Lehetetlennek tűnt, hogy a Veszprém bajnok legyen. Két pályán zajlott a mérkőzés. A Veszprém játszott Nyíregyházával, Dunaújváros pedig Szegeddel. Ahhoz, hogy Veszprém bajnok legyen, nyernie kellett, Dunaújvárosnak pedig otthon el kellett veszítenie a mérkőzést. Félidőben a Dunaújváros 3-0-ra vezetett, Veszprém pedig 0-0-ra állt. Aztán jött fel Szeged, és mindkét pályán történt valami a 88. percben. Szeged berúgta a Dunaújváros ellen a harmadik gólt – ezzel az a meccse döntetlen lett, Veszprémben pedig Horváth László „Bika" lőtt egy hatalmas gólt a Nyíregyháza ellen. Így lett bajnok a Veszprém.
„Ezrek tódultak a veszprémi utcákon. Az öltözőajtókat lehajtották, dobálták ki a mezeket a játékosok, megállt a forgalom. Konflissal vitték körbe a városban a játékosokat, akiket pezsgőeső várt, bárhol jártak. Azt hiszem, ez egy jó történet.
A88. perc című monodráma a vezetőedző, Glázer Róbert képzeletbeli notesze, így a főszereplő egyes szám első személyben eleveníti fel az öltözőben, a pályán vagy a pártirodában történteket. Varga Róbert a kéziratot először Eperjes Károlynak mutatta meg.
„Jó kapcsolatban vagyunk, ráadásul ő is szereti a futballt. Szóval, elküldtem neki, hogy olvassa el. Aztán egyik este felhívott, és azt mondta – szó szerint, ahogyan csak ő tudja mondani -: „Nagyon jó írás." Végtelenül boldog voltam. Arról beszélgettünk, hogy szívesen megrendezné vagy színpadra, vagy filmre. Ez megnyugtatott, hogy akkor kiállhatok a csapat elé, és bemutathatjuk Mikó István főszereplésével a monodrámát.”

Bárhol példaértékű történet ez, nemcsak Veszprémben

A próbán is megnéztük a darabot. Mikó István, Jászai Mari-díjas színész egyedül a színpadon, a díszlet az öltöző, és a színész az edző gondolatait, az edző történeteit mondja, közben biztatja a csapatot, gyerünk, fiúk, aztán arról is beszél, hogy a pártirodában arra kéri a titkárt, hogy valamivel több pénzt kapjon a csapat, mert nagyon jók az eredményei, de a párt embere cinikusan annyit monda: „edző elvtárs, az elnök tud erről?" „De hát mögöttünk van az egész város!" – mondja az edző, mire a pártvezető csak ennyit válaszol: „mögöttünk meg a párt."

Mikó István A 88. pec című monodrámábanfotó: Talán Csaba

Mikó István egyedül betölti a színpadot.
A próba után néhány percig tudtunk vele beszélni.

Mikó István A 88. perc című monodrámábanfotó: Talán Csaba

Azt mondta, telefonon hívta fel a darab szerzője.
„Elvállaltam, mert elolvastam a monodrámát, és az volt a véleményem, hogy nagyon szépen írja le a történetet. Ez elsősorban egy speciálisan veszprémi esemény. Lokálisnak tűnhet, de nem az. Vannak tanulságai. Mindig fontos, hogy legyenek olyan emberek, akik képesek maguk köré szervezni igazi közösségeket, és helyes irányt mutatni. Ez az írás nagyszerű példája ennek. Emléket állít egy „aranycsapatnak", a veszprémi „aranycsapatnak", amely azzal, hogy bejutott az NB1-be, történelmi tettet hajtott végre – persze, idézőjelben."

Mikó Istvánfotó: Talán Csaba

„Az élet minden területén, ha egy közösség – közös munkával - el tud jutni egy magasabb szintre, el tud jutni oda, ahová eltervezte, az nagyon becsülendő. Azt kellene kívánni, hogy sok ilyen pillanatot éljenek meg nemcsak a Veszprémben élő emberek és a sportszeretők, hanem bárhol, az élet bármely területén a közösségek. Mindenhol szükség van olyan emberekre, akik képesek a közösség érdekében hatalmas dolgokat létrehozni. Tudom, hogy az előadásra eljönnek a futballisták, az edző, és a szurkolók is, vagyis azok az emberek, akik átélték ezt a csodát. Belülről, közvetlen közelről látták. De meggyőződésem, hogy ez a darab nemcsak arról szól, hogy itt és most, hanem arról is, hogy bárhol, bármikor.”

Mikó Istvánfotó: Talán Csaba


Mikó István évek óta ismeri Varga Róbertet. A Soproni Petőfi Színházban találkozott vele, több interjút is adott neki, és azt mondta: mindig jó volt vele beszélgetni, árad belőle a kultúra, a színház és a színészek iránti tisztelete, szeretete.

fotó: Talán Csaba


„Azt hiszem, a sportolók iránti tisztelete is ugyanilyen. Az volt a fontos, hogy az időmbe beleférjen, azon egyáltalán ne gondolkodtam, hogy elvállaljam-e a feladatot. Bíztam Róbert íráskészségében, de amikor elolvastam a darabot, még inkább örültem, hogy elvállaltam. A szöveget két héttel ezelőtt kaptam meg, kevés időm volt készülni. Ezért ez egyfajta felolvasószínház lesz. Aztán már sietek is tovább, mert este Gödöllőn játszom Svejket."

Az előadás

Már az előadás előtt egy órával gyülekeztek az emberek. Volt focisták, szurkolók és a veszprémiek, akik átélték az 1988-as csodát.

A veszprémi "B-közép"fotó: Talán Csaba

Persze, csaknem telt ház lett. A leghátsó sorokban ültek az egykori szurkolók, akik nevetve, könnyezve, egy-egy mondatnál felhördülve nézték végig a darabot, teljesen ugyanúgy reagáltak a történésekre, mintha az ma zajlana, mintha most hallanák először a történetet.

Az előadás végén Porga Gyula, a város polgármestere és Ovádi Péter országgyűlési képviselő egy-egy labdával ajándékozta meg Mikó Istvánt és Varga Róbertet, majd a színpadra hívták az „aranycsapat” tagjait.

Varga Róbert, Mikó István, Porga Gyula, Veszprém polgármestere és Ovádi Péter, országgyűlési képviselőfotó: Talán Csaba

Az utolsó sorokban a szurkolók felálltak, a zászlójukat lengették, és kiabálták, hogy „Hajrá, Veszprém!".

A veszprémi "aranycsapat" a színpadonfotó: Talán Csaba

Mint régen. Mint 30 évvel ezelőtt. A közönség őket nézte, és persze többen törölgették a szemüket.
Szép pillanat volt.

A veszprémi szurkolók Glázer Róberttel, a csapat egykori vezető edzőjévelfotó: Talán Csaba

Ördögfarok

Ez mi? – kérdezem Robit, mert valami mezt hajtogat ki az asztalra elém, tele írva nevekkel.

A mezfotó: Talán Csaba


„Ez a mai naphoz tartozik. Egy emlék. Egy válogatott mez. Fiatalon ugyanazon a poszton játszottam, amelyiken Mónos Tamás, futballista, aki akkor került ide, az első NB1-es évben Győrből. Mi már akkor jóban voltunk, én tartalékos voltam. Ez a mez 1991 áprilisában Mónos Tamáson feszült a Ciprus-Magyarország Európa Bajnoki meccsen, amit 2-0-ra megnyertünk. Ez a kettes mez. Én is kettesben játszottam. Abban az évben, karácsonykor kaptam egy csomagot. Ez a mez volt benne, Mónos Tomi küldte. Annyit írt hozzá: ezt te is megérdemelted volna, boldog karácsonyt. Persze, tudom, karácsonykor az ember túlzásokba is tud esni néha. De mégis végtelenül boldog voltam. Többször hordtam is a mezt – még utcán is -, jó volt, hogy egy eredeti válogatott mez feszül rajtam. Aztán minden egyes alkalommal, amikor jubileumokon vettem részt, vagy interjút készítettem futballistákkal, mindenkivel aláírattam. Így ezen a mezen ott van Nyilasi Tibor vagy Törőcsik aláírása is, és persze az egész veszprémi csapat neve is olvasható rajta. Ez is hozzátartozik A 88. perc-hez."

 

A címlapfotó forrása: MLSZ Veszprém Megyei Igazgatóság honlapja

Előző
  • 1
  • 2
Következő