Az egész kocsit szét kellett kapni, hogy az összes drogot megtalálják

Vágólapra másolva!
Egy szerb drogfutár több mint 28 kilogramm marihuánát próbált meg az országba csempészni.
Vágólapra másolva!

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kábítószer birtoklása miatt folytat nyomozást egy szerb állampolgárral szemben. A férfi 2018. szeptember 8-án 8 óra 30 perckor jelentkezett belépésre az Udvar Közúti Határátkelőhelyen. A határrendész a beléptetéskor a kocsiban kannabiszra jellemző szagot érzett, ezért a jármű alaposabb ellenőrzése mellett döntött. Az átvizsgáláshoz kábítószer-kereső kutyát is alkalmaztak, ami az autó alvázánál drogot jelzett.

A Baranya megyei rendőrök a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőreinek közreműködésével az autó padlója alatt egy előre kialakított rejtekhelyen 27 csomagban, összesen bruttó 28.667 gramm súlyú kábítószergyanús szárított növényi törmeléket találtak, amit a KR NNI nyomozói lefoglaltak.

A lefoglalt anyag az előzetes vegyészszakértői vélemény szerint marihuána, amely – súlya alapján – feltehetően meghaladja a különösen jelentős mennyiség alsó határát, feketepiaci értéke körülbelül 57 millió forint.

A KR NNI munkatársai a szerb férfit előállítását követően gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették.