Már korábban kinézhette magának áldozatát a soroksári gyilkos

2018.09.12. 10:08

Előre eltervezhette Gy. Krisztina meggyilkolását R. Szilveszter, aki egész gyerekkorában az áldozat közelében lakott – írja a Bors.

Az öt évvel ezelőtti gyilkosság idején 35 éves férfi az egész gyerekkorát Soroksáron töltötte. A Bors úgy tudja, hogy alig pár száz méterre lakott attól a háztól, ahol Gy. Krisztina nevelkedett. Nemcsak közel laktak egymáshoz, hanem az általános iskolájuk is mindössze pár percnyire volt egymástól.

Forrás: POLYÁK ATTILA - ORIGO

Amikor megtudtam, hogy a közelben élt, egyből felhívtam az egyik barátomat, aki abban az utcában lakhatott, mint a gyanúsított, de nem ismerte. Felhívtam Krisztina több korábbi osztálytársát is, de mondván a férfi nevét, egyiküknek sem ugrott be. Ennek ellenére bármi elképzelhető. Rossz belegondolni, hogy ilyen közel élhettek egymáshoz – mondta a lapnak a meggyilkolt asszony férje, K. Lajos.

A lap úgy tudja, hogy nem őrzik a gyilkost szigorított fokozatban.

Ahogy korábban megírtuk Gy. Krisztina, szokásos esti futóedzésére indult, de sosem ért haza. Brutálisan megerőszakolták és meggyilkolták. A múlt héten sikerült elfognia a rendőrségnek a gyilkost, R. Szilvesztert, aki éppen jogerős börtönbüntetését töltötte. A férfi akkoriban hajléktalan volt. R. Szilveszter nem tett vallomást, de nem tett panaszt a gyanúsítás ellen.

KAPCSOLÓDÓ CIKK