Tömegfelháborodás van a Jobbik Facebook-oldalán a Sargentini-jelentés miatt

2018.09.12. 12:36

Nem kapott sok dicséretet a párt, hogy képviselőjük tartózkodni fog a Magyarországot elítélni szándékozó dokumentum mai szavazásán. A kérdésben mutatott karakán mellébeszélés nem jött be, virtuális tumultus alakult ki a párt legújabb magyarázkodó közleménye miatt.

„A Jobbik lapított, mint sz*r a fűben. Felesleges ezt kozmetikázni” – egy úriember így indította útjára azt az elsöprő erejű kommentfolyamot, amelyet a Jobbik azután kapott a nyakába, hogy tegnap délután egy újabb magyarázkodó közleményt tett közzé Facebook-oldalán. Ahogy megírtuk, Mirkóczki Ádám a párt szóvivője volt a vendége az ATV esti műsorának hétfő este, ahol bemutatta, hogyan kellene minden, magára valamit adó politikusnak mellébeszélnie. „Nemmel szavazni a jelentésre nem lehet, mert vannak benne nagy igazságok” – jelentette ki a látványosan elbizonytalanadó szóvivő, miután egy félmondattal korábban azt mondta, támogatni sem tudják a dokumentumot, mert azzal az országot büntetik. Mirkóczki határozottnak nem igazán nevezhető fellépése nagy karriert futott be a médiában, magyar politikus elég régóta nem beszélt ilyen magas színvonalon a semmiről. Csakhogy a történetnek nem lett vége, ugyanis a Jobbik valamilyen okból fontosnak tartotta, hogy ráérősítsen szóvivőjének bizonytalankodására. A párt közösségi oldalára egy magyarázkodást megerősítő magyarázkodó közleményt raktak ki,

  • amelynek az elején a Sargentini-jelentés hibáiról, és ferdítéseiről írtak,
  • hogy aztán pár sorral lejjebb már a dokumentum tényszerű elemeiről legyen szó.

A varázslatos hangsúly áthelyezés lehet, hogy a Jobbik vezetőinek körében elismerésnek örvend, ennek ellenére érdemes egy kicsit lejjebb görgetni, egészen a bejegyzés alatti első pár hozzászólásig. Olyan szintű szitkozódásáradat söpör végig a virtuális térben, hogy nekem fájt, nem tudom, hogy van ezzel a Jobbik vezérkara. Bemelegítésként csak a legszolidabbakat idézném: „napról napra köpitek szembe a szavazóitokat”, „nem elfogadható a tartózkodás”, „a tartózkodással csak azt demonstráljátok, hogy senkik vagytok”.

Az üzengetés gyakorlatilag ebben a kellemesnek nem igazán mondható környezetben teljesedett ki, inkább mutatom:

Forrás: Facebook

 

Forrás: Facebook

  

Forrás: Facebook

 

Forrás: Facebook

 

Forrás: Facebook

 

KAPCSOLÓDÓ CIKK