Az EP döntése Soros György bosszúja

2018.09.12. 16:52

Soros György bosszújának tartja a Fidesz frakcióvezetője az Európai Parlament (EP) szerdai döntését, amellyel elfogadta a magyar jogállamisági helyzetről szóló Sargentini-jelentést.

Kocsis Máté budapesti sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: Judith Sargentini zöldpárti EP-képviselő Soros György embere, a jelentés Soros szervezeteinek és médiumainak véleményére épül, az ő emberei szervezték meg az EP-ben a bevándorláspárti többséget a döntés mögé.

Nyilvánvaló csalás

Hangsúlyozta ugyanakkor: „félreismer bennünket Soros György, ha azt gondolja, hogy engedünk a zsarolásnak, Magyarország nem enged ennek a zsarolásnak”.

A magyar választók a kormányt és a kormánypártokat világos mandátummal látták el bevándorlásügyben, ebből „nem tudunk és nem is akarunk engedni”, ezért az Országgyűlés válaszolni fog a bevándorláspárti EP-képviselőknek– mondta a frakcióvezető.

Közölte: politikai lépéseket fognak tenni, hogy megvédjék az országot a hamis és hazug vádaktól, és megvizsgálják annak lehetőségét is, hogy „jogi értelemben miként tudjuk magunkat megvédeni”, a szerdai szavazás ugyanis egy teljesen nyilvánvaló csaláson alapul.

A jelentés elfogadásához ugyanis szükség lett volna a leadott szavazatok kétharmadára – magyarázta –, ez pedig nem volt meg. Az EP visszaélt a hatalmával és visszaélt a joggal, amikor a saját szabályait megszegve a tartózkodó szavazatokat nem vette figyelembe. Ez ellentétes a szabályokkal, ezért megvizsgálják a jogorvoslat lehetőségét– erősítette meg, kijelentve: egy jogilag érvénytelen döntés született, politikailag pedig nem fognak engedni a zsarolásnak.

Válaszolni fognak

A Fidesz-KDNP szerda este kezdődő kihelyezett frakcióülésének kiemelt témája lesz az EP-döntés – jelezte Kocsis Máté.

Tájékoztatása szerint a tanácskozás szerda este Orbán Viktor miniszterelnök helyzetértékelésével kezdődik, csütörtökön miniszteri beszámolókat hallgatnak meg, és megtárgyalják az őszi parlamenti ülésszak jogalkotási tervéhez fűződő kérdéseket.

Kocsis Máté: Az Országgyűlés válaszolni fog a bevándorláspárti EP-képviselőknekFotó: Adrián Zoltán - Origo

Emellett megvitatják és elfogadják azt az országgyűlési határozattervezetet, amelyben válaszolni fognak az EP bevándorláspárti képviselőinek, és amelyet a Ház elé terjesztenek a jövő héten.

A pártcsaládon belül kell rendezni a vitákat

A Sargentini-jelentéshez való európai néppárti hozzáállást firtató kérdésre a frakcióvezető azt válaszolta: a néppárt is megosztott, a törésvonal pedig a bevándorláshoz való viszonyulásban keresendő. Ezek a viták jövő májusig bizonyára eltartanak majd, amikor az EP-választáson az európai polgárok mondhatnak véleményt – tette hozzá.

Azt is mondta, vannak olyanok, akik örülnének, ha a Fideszt kizárnák a néppártból, de szerinte a vitákat a pártcsaládon belül kell elrendezni. Az Európai Néppártból mi magunk nem kívánunk kilépni– jelentette ki, hozzátéve, a Fidesz azért dolgozik, hogy a jövő évi EP-választáson a néppártot erősítse. Szerinte a néppártnak a bevándorlás kérdésében egységes és határozott álláspontot kellene elfoglalnia.

Arra a felvetésre, hogy Sebastian Kurz osztrák kancellár pártja is támogatta a Sargentini-jelentést, Kocsis Máté úgy reagált: Magyarországnak nem az a fontos, hogy az osztrák kancellár mit gondol a Fideszről, hanem hogy mit gondol a bevándorlásról. Hozzátette, nem gondolja, hogy ez a magatartás, amelynek a szempontjait nem ismerik, jelentősen rontaná a magyar-osztrák kapcsolatokat.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK