Megtudta a Tények, kik a szexuális erőszakért feljelentett vízilabdázók

Vágólapra másolva!
Egy most 13 éves kislány állítja azt, hogy még 11 éves korában két, országszerte ismert és népszerű sportoló, köztük egy olimpiai bajnok megerőszakolta őt. Többször és rendszeresen. A kislányt képviselő ügyvéd szerint a gyerek pornófilmeket idéző jelenetekről számolt be. A TV2 Tények című műsora most azt állítja, hogy Kósz Zoltán olimpiai bajnok lehet az egyik erőszakoló. A másik Petőváry Zsolt. Szintén a Tények megszólaltatta Kemény Dénest, a háromszoros olimpiai bajnok szövetségi kapitányt, jelenlegi vízilabdaelnököt, aki mind a két pólóst jól ismeri. Azt mondta, hogy nem tudja róluk mindezt elképzelni.
Vágólapra másolva!

Kósz Zoltán olimpiai bajnok lehet az egyik erőszakoló, a másik Petőváry Zsolt - közölte a Tények.

A Blikk írt elsőként arról, hogy két sztársportoló hónapokig szexuálisan zaklatott egy 11 éves kislányt, akinek a szülei feljelentést tettek, majd a rendőrség nyomozást indított. A Tények tegnapi műsorából aztán az is kiderült, hogy a sportolók vízilabdázók voltak, az egyik egy olimpiai bajnok, a másik egy családos apa, az eset pedig egy Budapest melletti település sportegyesületében történt meg. A most 13 éves lányt edzője és egy másik vízilabdázó zaklatta a vád szerint.

A lány sokáig próbálta magában tartani a dolgot, és csapattársai is próbálták meggyőzni, hogy tartsa titokban a megaláztatást, de nem bírta tovább, egy kézzel írt levélben fogalmazta meg egy ismerősének a szexuális aktusokat, azok helyszíneit, a körülményeket. Végül a lány családja tett feljelentést a rendőrségen, amihez csatolták a levelet is.

A kislány családjának ügyvédje: A legbrutálisabb felnőttfilmeket idézik a történtek

Ilyen durva ügyem még sosem volt – mondta a Blikknek Gerencsér András ügyvéd, aki a zaklatási ügyben védi a kislányt.

Kettős motivációm volt, hogy elvállaljam ezt az ügyet. Egyrészt magánemberként felháborít a történet. Én is apa vagyok, borzasztóan érzékenyen érint, ha gyerekekkel csinálnak valamit. Másrészt a kislány nekem részletesen elmondta, mit tettek vele a zaklatók - ez a család ügyvédjének a magyarázata, miért foglalkozik az üggyel.

- mondta az ügyvéd, aki megjegyezte: tapasztalatai alapján, amit az áldozat mond, nem lehet kitalált történet.

Ha a vádak beigazolódnak, mindegy, hogy erőszakkal vagy az áldozat beleegyezésével létesítettek-e szexuális kapcsolatot a sportolók, akkor is bűncselekményt követtek el, mert a lány csak 11 éves volt az erőszak idején, Magyarországon pedig a beleegyezési korhatár 14 év.

Megszólalt az egyik híres sportoló

Az erőszak egy Budapesthez közeli sportegyesületben történhetett, a zaklatók egykori vízilabdázók, akiknek már korábban is akadt rendőrségi ügyük a sajtóhírek szerint. Egyikük - akkor még név nélkül - a Borsnak nyilatkozott telefonon.

– mondta.

A Tényeknek egyébként nyilatkozott az ügyről a két játékos egykori edzője, a legendás, háromszoros olimpiai bajnok szövetségi kapitány, Kemény Dénes. Azt mondta, hogy ahogy egyetlen játékosáról, úgy Kószról és Petőváryról sem tudja elképzelni, hogy ilyet tettek volna.

Úgy tudjuk, a rendőrségi vizsgálat folyamatosan, és ahogy szokták mondani, nagy erőkkel zajlik, és a jövő hét elején újabb részletek derülhetnek ki.