A parlamentnek kötelessége kiállni Magyarország igaza mellett

ORBÁN Viktor; KOCSIS Máté
Budapest, 2018. szeptember 17. Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője reagál Orbán Viktor miniszterelnök (elöl, középen) napirend előtti felszólalására az Országgyűlés plenáris ülésén 2018. szeptember 17-én. MTI Fotó: Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
A parlamentnek kötelessége kiállni Magyarország igaza mellett, a Soros-Sargentini jelentés hemzseg a valótlanságoktól, s hamis képet fest Magyarországról – többek között erről is beszélt Kocsis Máté. A Fidesz frakcióvezetője közölte, Brüsszel a migrációt nem megállítani, hanem megszervezni akarja, éppen ez adja az aggályaik alapját a Frontex megerősítésével kapcsolatban.
Vágólapra másolva!

A Fidesz parlamenti frakcióvezetője gyanakvással fogadja azt a brüsszeli felvetést, miszerint meg akarják erősíteni a Frontexet, az unió határőrizeti ügynökségét. Kocsis Máté kijelentette:

„Brüsszel a migrációt nem megállítani, hanem megszervezni akarja”,

éppen ez adja az aggályaik alapját. A frakcióvezető hangsúlyozta: a határőrizet megerősítése önmagában üdvözlendő, az azonban már kevésbé, hogy úgy akarnak Magyarországtól elvonni jogot, hogy az ország közben ellátja ezt a feladatot.

„Amelyik tagállam meg tudja oldani a saját határvédelmét, és nem kér ehhez segítséget, illetve betartja a schengeni szabályokat, arra az országra ez ne vonatkozzon, hiszen mégiscsak szuverenitási kérdéseket érint” – fogalmazott Kocsis Máté.

Csalással fogadták el a Soros-Sargentini jelentést

A frakcióvezető a Sargentini-jelentéssel kapcsolatban közölte: a parlamentnek kötelessége kiállni Magyarország igaza mellett. A dokumentum hemzseg a valótlanságoktól, s hamis képet fest Magyarországról – mondta. Hozzátette,

a „büntető jelentés” azért született, mert a magyarok több fórumon kinyilvánították azt az akaratukat, hogy „nem leszünk bevándorló ország

megvédjük a határainkat, és ellen fogunk állni a bevándorláspárti brüsszeli politikának”.

Kocsis Máté: Csalással fogadták el a Sargentini-jelentést Forrás: MTI/Kovács Tamás

A kormánypárt frakcióvezetője úgy fogalmazott, ha az országot politikai támadás éri, akkor politikai válaszokat kell adni, viszont ebben az esetben jogi támadás is érte; a jelentést csalással fogadták el, hiszen nem volt meg a kétharmad, csak úgy, hogy nem vették figyelembe a tartózkodó szavazatokat.

Lejárt szavatosságú parlament

Kocsis Máté elmondta azt is, a jövő évi európai parlamenti választások után valószínűleg ez a helyzet meg fog változni; „ez a lejárt szavatosságú, mostani Európai Parlament a még hátralevő pár hónapot felhasználhatja arra, hogy az európai polgárok számára elfogadhatatlan, vagy az ő érdekeiket nem szolgáló bevándorláspolitikát folytasson”. Azt is megtehetik – s mindenki készüljön fel arra –, hogy lesz még Magyarországgal szemben támadás, de azt nem tudják elkerülni, hogy jövőre az európai polgárok ítéletet mondjanak felettük – hangsúlyozta.