Állásinterjú már videón, sőt chaten is!

2018.09.23. 16:35

A megszokott szöveges álláshirdetések és önéletrajzok helyett a videózásé a jövő. A Facebookon és Instagramon felnőtt generáció mindenre azonnali reakciót szeretne, és leginkább chaten hajlandó kommunikálni – ezek a tapasztalatai Lukács Beátának, a SimpleJob alapítójának. A magyar cég egy olyan applikációt hozott létre, amellyel jóval egyszerűbben és gyorsabban tudnak egymásra találni az álláskeresők és leendő munkaadóik, hiszen erre van igénye a pályakezdőknek, illetve a munkaerőhiánnyal küzdő iparnak, kereskedelemnek, vendéglátásnak, könnyű szellemi munkáknak is. A startupot az MFB-hez tartozó Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelő támogatja.

Tudsz holnap kezdeni? szlogennel indult el a SimpleJob, de tényleg tud ennyire gyorsan működni az álláskeresés?

A teljes koncepciónkat erre építettük. Abból a megfigyelésből indultunk ki, hogy a mai világunk milyen tempót diktál, és ehhez hogyan tudna kapcsolódni az álláskereső piac. Az applikációt ezért teljesen más alapokra építettük, mint ami a klasszikus álláskereső portálokra jellemző. Az álláskereső felhasználóknak egyszer szükséges létrehozniuk egy profilt, úgy, mint a megszokott közösségi oldalaikon, ezután viszont egyetlen kattintással tudnak állásokra jelentkezni. Nincsenek csatolmányok, önéletrajzok, kísérő levelek. A jelentkezésük státuszáról is azonnal értesülnek, akár pozitív, akár negatív a döntés. Azokban a szektorokban, amiket mi megcéloztunk – kereskedelem, vendéglátás, ipar, illetve irodai munkák az asszisztensi szintig – általában, ha egy hónapig nem kap választ a jelentkező, elhelyezkedik máshol. Ezért nálunk a hirdetőknek 72 órán belül dönteniük kell a jelentkezőkről. Ez nem végleges döntés, de azonnali visszacsatolás a jelentkezőnek, hogy egyáltalán alkalmas-e az állásra vagy sem, be fogják hívni interjúra vagy sem. Mi azt valljuk, hogy az elutasítást is fontos kommunikálni, mert az is egy válasz. A visszajelzésekből pedig úgy tűnik, hogy a felhasználók nagyon szeretik ezt a funkciót, mert általános tapasztalat, hogy nagyon sokszor választ sem kapnak a jelentkezéseikre. A visszajelzés a hirdetés feladójának sem teher, csak egyetlen gombot kell megnyomnia hozzá, miután megnézte a jelentkező profilját. A hr-eseket, toborzókat ez a 72 órás határidő arra sarkallja, hogy foglalkozzanak a jelentkezőkkel, és azok ne várjanak hiába. Az azonnali kommunikáció 2018-ban elkerülhetetlen, ezért választottuk a chatbuborékban begépelődő Tudsz holnap kezdeni szlogent?, mert ez írja le legjobban azt a piacot, amelynek mi segíteni szeretnénk.

Az első döntés tehát a profil alapján születik meg, ami ezek szerint mintegy az önéletrajz megfelelője, de gondolom jóval egyszerűbb annál.

Igen, egyszerűbb, hiszen két perc alatt kitölthető. Ez is tudatos döntés volt, mert ugyan így lehet, hogy kevesebb információ van benne, mint egy önéletrajzban, de sokkal beszédesebb annál. Ezekben a szegmensekben sok a pályakezdő, akik nem tudnának felsorolni sok munkatapasztalatot. Illetve mivel nem túl magas elvárásokkal várják a jelentkezőket, a legfontosabb az, hogy valaki mennyire rátermett és mennyire szeretne dolgozni. Azért, hogy ne veszítsünk el felhasználókat, a gyors, rövid, személyes bemutatkozás értékelődik fel, amiből lehet videós verziót is készíteni. Ezt az applikáción belül közvetlenül meg lehet csinálni, és bizonyos szakmáknál, például egy bolti eladó esetében sokkal hasznosabb tud lenni a munkaadó számára is, mint egy száraz önéletrajz. A videós bemutatkozással egyébként az volt a célunk, hogy egy kör állásinterjút meg lehessen spórolni a jelentkezők és a cégek számára is.

Ezzel a gyorsasággal a megcélzott generációnak akar kedvezni a SimpleJob, vagy pedig a gyorsan pörgő toborzás miatt van rá szükség? Kinek nagyobb segítség az applikáció?

Abszolút mindkettőnek. A koncepció kidolgozása alatt végig az álláskeresők fejével gondolkodtunk. Abból indultuk ki, hogy a mi sikerünk abban rejlik, ha minél többen használják és szeretik az applikációt, ezért az egészet úgy építettük fel, hogy minél kényelmesebb legyen az álláskereső fiataloknak. Például tudatosan beépítettük a Facebookon vagy az Instagramon megszokott ujjmozdulatokat, és azt is figyelembe vettük, hogy hány oldalra hajlandók kattintani, hogyan szűrnek, egyáltalán szűrnek-e stb. Ezért a SimpleJobban az alap rendezési elv a távolság, hogy a lakóhelyéhez legközelebbi állásajánlattal találkozzon először. A screenagerek miatt építettük be a chatfunkciót is, hiszen a fiataloknál a telefonálás helyett ez lett az alapvető kommunikációs forma. A másik oldalról nézve pedig a tömeges munkaerőhiánnyal küzdőket azzal tudjuk támogatni, hogy minél nagyobb számú álláskeresőt vonzunk azzal, hogy egyszerűvé és gyorssá tesszük a jelentkezést. A cégeket is arra ösztönözzük, hogy az álláskeresők számára minél vonzóbb saját céges profiloldalakat hozzanak létre az oldalunkon belül. Az employer branding is elkerülhetetlen. Erre azért van szükség, mert kicsit megfordult a világ; most már a cégeknek kell mintegy eladniuk a saját pozícióikat az álláskeresőknek. Számukra is terveztünk nagyon sok hasznos funkciót, például ők is tudnak a szöveges mellé videós bemutatkozást is feltölteni. Erre bátorítjuk is őket, mert a fiatalok körében egyértelműen bizalmat kelt, ha látják, hogy hol és kikkel fognak dolgozni. Illetve a videós tartalmaknak sokkal nagyobb a megtekintése. A hirdetők ha belépnek az oldalra kereshetnek jelölteket az álláskeresői porfilok közt, akiknek felkérést tudnak küldeni. Mondhatjuk, hogy az applikáció úgy működik, mint egy közösségi oldal, csak éppen itt az álláskeresőkből és a munkaadókból épül fel egy közösség. Természetesen elérhető mindenki számára ingyenesen az Apple és Play Store-okban, de a hagyományos webes verziót is lefejlesztettük, ha valaki nem menet közben szeretné a telefont nyomogatni.

A Facebookon, LinkedInen és társain kívül voltak más, mondjuk konkrétan álláskereső appos minták is?

Egy startup cég életében alap, hogy az egész világban nézi a konkurenciát. Nagy-Britanniában és Franciaországban például sikeresek tudtak lenni az ehhez hasonló applikációk. De összességében is abszolút ez a trend: ha akarjuk, ha nem, az álláskeresésnek is igazodnia kell a közösségi médiában élő, azonnali visszacsatolást igénylő világhoz. A mai fiatalok, az Y és Z generáció sokkal pörgősebb, mint elődeik. Megszokták, hogy mindenre azonnal érkezik reakció. Mondhatjuk azt is, hogy a jelentkezéseikre lájkokat vadásznak.

Hány felhasználója van jelenleg a SimpleJobnak?

Április óta 13 ezer álláskereső profilt hoztak létre az oldalon vagy az applikáción, tehát ennyien kitöltötték a miniönéletrajzot. Az elmúlt hónapokban folyamatosan nő az új csatlakozók száma, és a szeptember egyértelműen a legerősebb hónap eddig. Egy ilyen friss cégnél ezt egy nagyon szép eredménynek tartom.

Beszéltük, hogy elsősorban a fiatalokat célozza meg az app, a hirdetések pedig a kék gallérostól a könnyű szellemi munkákig terjednek elsősorban. Van arra terv, hogy a jövőben ennél tágabb legyen a merítés?

Én abban hiszek, hogy egy appnak nagyon erős profillal kell rendelkeznie. A SimpleJob-nak azért ez a neve, mert gyors, egyszerű kezelhetőséget biztosít. Elképzelhető, hogy kiterjesztjük minden szegmensre, hiszen a piacai igények visszajelzése alapján most is folyamatosan fejlesztünk. De akkor értelemszerűen nem lesz elég egy ilyen rövid profil kitöltése. Egyelőre azért választottuk ezt a szegmenst, mert itt van szükség a leggyorsabban a legtöbb jelentkezőre. A helyzetet elnézve akár a Tudsz tegnap kezdeni? szlogen is megállná a helyét, annyira nagy baj van. Illetve azt tapasztaltuk a piacot felmérve, hogy a klasszikus álláskereső portálokon is az ilyen cégek tudnak legkevésbé megjelenni, volt egy piaci rés. A gyorsan pörgő toborzásnak és az új generációnak szüksége volt egy chat és lokáció alapú applikációra.

Helyette inkább kiragasztják a boltok és éttermek ajtajára, hogy eladót vagy felszolgálót keresnek azonnali kezdéssel.

Pontosan. A célunk az, hogy ezt lecseréljük egy jól működő, modern kommunikációra. Kicsit ki akarjuk billenteni a piacot ezekből a klasszikus, szöveges álláshirdetésekből, amelyek általában nagyon hasonlóak. Helyette nyitottunk egy interaktív kommunikációs csatornát a két fél között, hiszen erre van szükség. A regisztrált felhasználókból látjuk, hogy igenis vannak álláskeresők a piacon, csak meg kell szólítani őket a saját csatornáikon.

A cégek közül hányan találtak rá a SimpleJobra?

Jelenleg 800 regisztrált álláshirdető van, köztük fejvadászcégek és diákszövetkezetek is, ez utóbbiaknak saját fejlesztéseket is létrehoztunk. A weboldalt (www.simplejob.com) nem titkolt módon a hirdetőknek szántuk, mert az a tapasztalat, hogy ezt preferálják a toborzók. Az álláskeresők pedig inkább a mobilt használják, a 13 ezer felhasználóból 8 ezren letöltötték az applikációt. Számukra mindig ingyenes fog maradni a SimpleJob, a cégek pedig kedvező hirdetési díjat fizetnek.

Milyen visszajelzések érkeztek eddig a cégektől a SimpleJobbal kapcsolatban?

Ők azt a funkciót szeretik legjobban, hogy regisztráció után, név és kontaktadatok nélkül azonnal végig tudják nézni az álláskeresők profiljait, mint egy rendes közösségi oldalon. A jelölteknek pedig tudnak azonnal felkérést küldeni. Azaz meg sem kell várni a jelentkezést, hanem az álláskereső kap egy üzenetet, hogy az adott cég érdeklődik irántuk és alkalmasnak találná őket egy pozícióra.

Milyen üzleti háttérrel indult el a SimpleJob?

2016 augusztusában alakult meg a cég, de ekkor már folyt a fejlesztés, hiszen az ötletelést három éve kezdtük el. 2017 májusában fektetett be hozzánk a Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. Ez volt az első pozitív visszajelzés számomra, hogy egy ilyen befektetői csoport is lehetőséget lát az applikációban. Nekik köszönhetően nagyobb marketingkampánnyal tudtunk piacra lépni, mint amit önerőből megengedhetett volna magának a cég, és több munkatársat is tudunk foglalkoztatni. Egyébként természetesen a saját alkalmazottjaikat is a SimpleJobon kerestük, és ez a jövőben sem lesz másképp.

Őszre meghirdetett egy álláskereső RapidRandit is a SimpleJob. Ez mit takar?

Ez szeptember 27-én kerül megrendezésre a Füge udvarban és egy olyan állásbörze, ahol a kereskedelemben állást kínáló cégek fognak megjeleni a saját ajánlataikkal. De nem egy klasszikus állásbörze lesz, hanem minden egyes érdeklődő egyből egy konkrét állásinterjún vesz részt, és a nap végére választ is kapnak a jelentkezésükre. Erre a rapidrandik lebonyolítási formáját választottuk: tíz percenként váltják a jelentkezők egymást a toborzók asztalainál, és minden egyes cég ajánlatait meghallgathatják. A cégek részéről akkora volt az érdeklődés a programra, hogy le is kellett állítani a jelentkezést, mert többen akartak részt venni, mint ahány hirdetőt a helyszínen fogadni tudunk. Itt lesz az Inditex és a Calzedonia az összes márkájával, illetve a Van Graaf, Tchibo, JYSK és a New Yorker is. Ezen az eseményen bolti eladó, raktáros, kasszás és üzletvezető pozíciókra várnak jelentkezőket, hiszen ez az a négy pozíció, amire folyamatosan és nagy számban keresnek embert. Profilfotózás is lesz az eseményen, amit meg is kapnak, később is tudják használni az álláskereséshez, a bátrabbakról pedig bemutatkozóvideót is készítünk, amelyet bármikor használhatnak önéletrajz helyett is. Egyébként május közepén, Siófokon szintén volt már egy ilyen állásbörze, akkor a balatoni vendéglátósoknak igyekeztünk segíteni. Szerencsére nagyon jól sikerült, mert mindenki boldogan, álláslehetőséggel térhetett haza a résztvevők közül. Volt olyan jelentkező, aki szó szerint a nyakamba borult, mert úgy érezte, hogy megtalálta álmai állását. Egy fiatal fiú volt az, aki egy turistahajón kapott munkát dj-ként. Ez egy olyan élmény volt számomra, amit tényleg soha nem fogok elfelejteni.