Megvertek és felgyújtottak egy férfit a Jászai Mari téren

2018.09.24. 14:04

Fél órán belül elfogták a rendőrök azt a négy embert, akik tegnapelőtt Budapesten, a Jászai Mari téren halálra vertek egy férfit. Aztán elővették az öngyújtót. 

A Jászai Mari téren található parkos területen verték össze a 49 éves férfit, majd egy öngyújtóval meggyújtották a ruháját. Ezt több szemtanú is látta, ők értesítették a rendőröket - írja a Police.hu.

A megvert és felgyújtott férfi belehalt a sérüléseibe. 

A rendőrök rövid időn belül a Jászai Mari téri aluljáróban elfogták a a támadókat.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztályának munkatársai a 20 éves M. Dénest és a 45 éves K. Gábort bűnsegédként elkövetett súlyos testi sértés kísérlete miatt hallgatták ki gyanúsítottként. A 29 éves N. Károlyt őrizetbe vétele mellett különös kegyetlenséggel elkövetett súlyos testi sértés kísérlete miatt, míg negyedik társukat, a 42 éves K. Jánost, szintén őrizetbe vétele mellett, halált okozó testi sértés bűntett miatt hallgatták ki gyanúsítottként.