Váratlan fordulat a baloldali hazaárulási versenyben: Ujhelyi István lehazaárulózta saját magát

2018.09.24. 11:04

A szocialisták európai parlamenti képviselője három éve még azt ígérte, hogy sem korábban, sem a jövőben nem fog megszavazni olyan javaslatot, amely az uniós alapszerződés 7-es cikkelyének alkalmazását szorgalmazza. Ehhez képest 2018-ban már Ujhelyi István volt ennek a legnagyobb hazai harcosa. Apróbb szocialista álláspont-változtatás.

Ahogy többször beszámoltunk róla, Ujhelyi István volt a hazai élharcosa Magyarország megbüntetésének a Soros-Sargentini jelentés kapcsán. A szocialista politikus éjjel-nappal, nappal-éjjel, megállás nélkül azért dolgozott, hogy az országot elítéljék: karrierjének legaktívabb időszakában rekordszámú közleménnyel, Facebook-bejegyzéssel és nyilatkozattal jelentkezett. Mindenkit arra kért, értse meg, hazafias kötelességből kell megszavaznia a holland EP-képviselő dokumentumát (tehát: semmiképp sem Soros György utasítására). Ez az Ujhelyi-féle alternatív galaxisban a következőképpen nézett ki mondatokba foglalva: „Nem volt véletlen, hogy egy magyar zászlót kihelyezve szavaztam meg a jelentés elfogadását. Ma ugyanis az az igazi hazafi, aki országát, nemzetét és gyermekeinket meg akarja védeni az orbáni rezsim erőszakos károkozásától.”

A voksolás lement, és teljesen váratlan helyről érkezett támadás: Gyurcsány Ferenc, Magyarország egykori elnöke élő adásban kérdőjelezte meg hazaárulási képességeit. „Szépen teljesített Ujhelyi Pista itt a végén ebben az ügyben, de egy évvel ezelőtt azt sem szavazta meg, hogy legyen Sargentini-jelentés” – jött az alávaló, totálisan bántó feltételezés, amit Ujhelyi természetesen nem hagyott szó nélkül, közösségi oldalán AZONNAL kikérte magának Gyurcsány mondatait, súlyos tévedésnek titulálva a bukott kormányfő sorait. Ilyen előzmények után érdemes visszaugrani az időben három évet, hogyan gondolkodott az ehhez hasonló ügyekben a 2015-ös Ujhelyi.

„Nem támogattam az Európai Parlament mai plenáris ülésén a magyarországi helyzetről szóló közös állásfoglalási indítvány elfogadását, nem lehet Magyarországot büntetni Orbán kormányzása miatt” – mai értelmezési keretben, mintha nem lett volna teljesen magánál a szocialista politikus. Azt, hogy valami tényleg nem volt vele rendben, mi sem mutatja jobban a következő gondolatoknál:
Sem korábban, sem a jövőben nem fogok megszavazni olyan javaslatot, amely a 7-es cikkely alkalmazását szorgalmazza, vagy amely legalábbis megnyitja a lehetőségét az állampolgárokat is érdemben sújtó szankcióknak. – fogalmazta meg – a 888.hu által kiszúrt – ígéretét az MSZP európai parlamenti képviselője 2015-ben, hogy aztán rövid idő múlva teljesen figyelmen kívül hagyja. Az érthetetlen állapotban lévő Ujhelyi nem mellesleg tartózkodott az ominózus szavazáson.

  • Mi a hasonló a 2015-ös és a 2018-as dokumentumban? Mindkettő Magyarországot támadta. 
  • Mi a különbség a 2015-ös és a 2018-as dokumentum között? Ujhelyi István, szocialista EP-képviselője róluk alkotott véleménye. 

El kell ismerni, egy darab szórakoztató eleme azért van a történetnek: a 2015-ös Ujhelyi István lehazaárulózta a 2018-as Ujhelyi Istvánt. Fordítva nézve is megállja a helyét a dolog: a 2018-as Ujhelyi Isván lehazaárulózta a 2015-ös Ujhelyi Istvánt.

Vagyis, ha úgy tetszik, duplán hazaárulóvá avatta magát. Ezzel már Gyurcsány Ferenc is nehezen tud versenyezni, de már biztos edz rá.