A hernádkaki férfi a halálba vitte a lányát

2018.09.25. 14:02

A hernádkaki férfi szombaton részegen beült az autójába a három gyerekével együtt, majd még a településen nekihajtott egy oszlopnak. A balesetben az egyik kislány meghalt. A férfi felesége minden erejével megpróbálta megakadályozni a férjét abban, hogy részegen vezessen, de nem sikerült – írja a Bors.

A balesetben K. István 10 éves kislánya a helyszínen meghalt, a 14 éves nővérének súlyos sérülései lettek, a 4 éves fiú életéért pedig még most is küzdenek az orvosok. A Bors információi szerint a fiú csigolyája és a tüdeje is roncsolódott, még vasárnap is műtötték.

Forrás: MTI

A lapnak az család egyik rokona elmondta, hogy K. István is még kórházban van, a fiáért, Istvánkáért pedig imádkoznak, hogy felépüljön.

István imádja a gyerekeit, bele sem merek gondolni, mi lesz, azt sem tudom, megmerték-e neki már mondani, mi történt a gyerekekkel. Attól félünk, hogy az eszét veszti fájdalmában, ha felfogja, mi is történt. Ha Istvánkát is elvesztenénk, azt az apja biztos nem élné túl. Szegény Tündike pedig különösen a szíve csücske volt – mondta a férfi.

Nem tudta feldolgozni anyja halálát

K. Istvánnak két hete meghalt az anyja, az asszonyt a gyerekek is napokig siratták. A férfi nem tudta feldolgozni, hogy elvesztette az anyját, azóta mindennap ivott, közben több betegségére is gyógyszert szedett. A lap úgy tudja, hogy a férfi nem tudta, hogy a gyerekek bemásztak mögé az autóba.

„A gyerekek anyja össze is veszett vele, mert nem akarta engedni, hogy kocsiba üljön, megpróbálta elvenni Istvántól a kocsikulcsot. Ha tudta volna, hogy a gyerekek is ott vannak, biztos, hogy nem indult volna el - mesélte a férfi.

István azonban kicselezte rimánkodó feleségét, kocsiba ült, ez pedig imádott kislánya életébe került.

Mindegy, milyen büntetést kap, ennél nagyobb csapás már nem érheti. Először az anyukája, aztán a lánya. Soha nem fogja ezt kiheverni, és ezzel a gondolattal kell együtt élnie. Ennél nagyobb büntetés a börtön sem lehet neki – mondta a lapnak a család egyik rokona.

Forrás: MTI

A meghalt kislány nővére így búcsúzott a testvérétől:

Kis boldogságom, gyere vissza hozzánk, nélküled semmit nem ér az életem. Olyan élettel teli lány voltál, drága húgocskám, soha nem fogom feldolgozni és elfogadni, hogy nem lehetsz már itt velünk. A szívem meghasad érted, a hugim voltál és egyben a legjobb barátnőm, senki nem értett meg úgy, mint te, mindig ott voltunk egymásnak. Egy angyal az angyalok közé

A helyieket sokkolták a történtek, többen megsiratták a meghalt kislányt.

„Nagyon kedves volt az a kislány, én soha nem bocsátanék meg az apának a felesége helyében. Már csak attól kicsordul a könnyünk, hogy elsétálunk a baleset helyszíne mellett. Hallottuk aznap is ezt a felfordulást. Azt mondták, hogy a kislányt szinte összepréselte az autó karosszériája. Senki nem érdemel ilyen halált" – mondta a lapnak egy helyi lakos.

Ahogy azt korábban megírtuk, K. István autójával Hernádkakon, a Kossuth utcában haladt, amikor egy kanyarban lesodródott az útról és egy villanyoszlopnak csapódott. A férfi ittasan vezetett. Az autóban három gyerek is utazott, akik közül egy kislány a helyszínen meghalt.