Négy évet kapott a férfi, akinek az anyját ellepték a légykukacok

Vágólapra másolva!
Az idős nő tavaly májusban vált mozgásképtelenné, mert többször elesett. A 67 éves fia nem gondozta az asszonyt: nem fürdette, nem adott neki tiszta ruhákat, és nem is mozgatta az ágyban, ezért felfekvései lettek. Sebeiben légykukacok telepedtek meg.
Vágólapra másolva!

Emberölés miatt jogerősen négy év letöltendő börtönbüntetést szabott ki kedden a Pécsi Ítélőtábla arra a somogyi férfira, aki elhanyagolta gondozásra szoruló édesanyja ápolását, és

ezzel halálát okozta.

A Kaposvári Törvényszék korábban a vádlottat hat év börtönre ítélte, de a vádlott idős korára és büntetlen előéletére tekintettel a börtönbüntetést jogerősen négy évre enyhítette.

A férfi egy utcában lakott az anyjával. Gondozójaként felvette a nyugdíját, előfizette számára a szociális étkeztetést és gondoskodott a fűtésről is. A gyakran részeges férfi 2016-tól elhanyagolta édesanyja gondozását. Nem takarította ki lakását,

utoljára abban az évben, vagyis két éve decemberben fürdette meg az asszonyt.

Az idős nő tavaly május 10. körül többszöri esések miatt teljesen mozgásképtelenné vált. Bár a vádlott naponta felkereste édesanyját, mégsem hívott orvost hozzá.

Az ágyhoz kötött asszonyt továbbra sem mosdatta, ruháját, ágyneműjét sem cserélte ki. Az idős asszony testén felfekvések alakultak ki,

a karján levő zúzódásos sérüléseken légykukacok telepedtek meg

– részletezte az asszony állapotát a közlemény.

Később a sértett a fűtetlen lakásban tüdőgyulladást kapott, és 2017. május 16-tól kezdve sem enni, sem inni nem tudott, és

néhány nap múlva kiszáradt.

A vádlott csak ekkor értesítette az orvost, aki azonnal intézkedett a sértett kórházba szállításáról, azonban az idős nő két nap múlva meghalt.

Halálát az ellátatlan felfekvések, a többszörös csonttörések és a súlyos tüdőgyulladás miatt kialakult vérmérgezés okozta – állapította meg az ítélőtábla.