Szijjártó Péter: Magyarország a legcsekélyebb mértékben sem tűri el az antiszemitizmust

SZIJJÁRTÓ Péter
New York, 2018. szeptember 27. A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter felszólal az ENSZ-közgyűlés csúcsszintű ülésszakához kapcsolódó, a szíriai konfliktus politikai úton történő megoldásának előmozdítására szervezett kísérőrendezvényen 2018. szeptember 26-án. MTI Fotó: KKM
Vágólapra másolva!
A New York-i ENSZ-közgyűlésen szólalt fel Szijjártó Péter, ahol zéró toleranciát hirdetett az antiszemitizmussal szemben. A külgazdasági és külügyminiszter szerint Európa csak akkor lehet erős a jövőben, ha kitart zsidó-keresztény öröksége mellett.
Vágólapra másolva!

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az ENSZ-közgyűlés New York-i ülésszakán szólalt fel. Itt azt mondta, hogy

A miniszter előzőleg amerikai és nemzetközi zsidó szervezetek képviselőivel találkozott, és őket is biztosította arról, hogy számíthatnak Magyarországra ezen a téren.

Magyarország meglátása szerint Európa csak akkor lehet erős a jövőben,

ha kitart zsidó-keresztény öröksége mellett

- mondta Szijjártó Péter az ENSZ nevelésügyi, tudományos és kulturális szervezetének rendezésében tartott konferencián felszólalva.

Ezért Budapest ellenzi azokat a mozgalmakat,

amelyek Európában túl kívánnak lépni a nemzetállamok rendszerének és a kereszténységnek a korszakán

- tette hozzá.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter felszólal az ENSZ-közgyűlés csúcsszintű ülésszakához kapcsolódó, a szíriai konfliktus politikai úton történő megoldásának előmozdítására szervezett kísérőrendezvényen Forrás: MTI/Kkm

Szijjártó Péter aggodalmának adott hangot azon friss fejlemények miatt, amelyek azt mutatják, hogy Nyugat-Európa egyes részein az antiszemitizmus növekvőben van.

Úgy vélte, hogy ez a masszív és ellenőrizetlen migráció egyik következménye.

Nyugat-Európa számos részén párhuzamos társadalmak jönnek létre, és ezek nemcsak biztonsági kihívást támasztanak, hanem a vallási szélsőségesség bölcsőjeként is szolgálnak, komoly fenyegetést jelentve a zsidó közösségekre.

Mint mondta, Magyarország a legcsekélyebb mértékben sem tűri el az antiszemitizmust.

A holokauszttagadást a büntető törvénykönyvbe iktatták, és aki ilyet követ el, nagyon súlyos következményekkel, büntetéssel kell szembenéznie.

Magyarországon él Közép-Európa legnagyobb zsidó közössége, és ez a közösség reneszánszát éli - mondta Szijjártó Péter a tanácskozáson, amelyen António Guterres ENSZ-főtitkár is részt vett.

Budapesten született Herzl Tivadar, a modernkori Izrael megálmodója, és a fővárosban egymás közelében van Európa legnagyobb zsinagógája és egyik legnagyobb katolikus katedrálisa:

- fogalmazott Szijjártó Péter.

Zsinagógák, Európai Maccabi Játékok, gazdasági partner

Emlékeztetett arra, hogy Magyarország átfogó programot indított a zsinagógák felújítására, és ebben a határon túli magyarlakta területeken található zsinagógák is beletartoznak: a közelmúltban adták át a felújított szabadkai zsinagógát, amely Európa második legnagyobbja.

Megerősítette,

hogy jövőre Magyarországon rendezik meg az Európai Maccabi Játékokat,

a zsidó közösség jelentős sportrendezvényét.

Szijjártó Péter beszélt arról is, hogy Izraelre Magyarország stratégiai partnerként tekint, és a nemzetközi szervezetekben, köztük az ENSZ-ben is a tisztességes és kiegyensúlyozott megközelítés pártján áll az Izraelt érintő témákban,

tisztességtelen és politikai motivációjú határozatokat és döntéseket soha nem támogatott.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Peter Maurer, a Nemzetközi Vöröskereszt elnöke az ENSZ-közgyűlés 73. ülésszakán New Yorkban Forrás: MTI/Kkm


A kormány nemrégiben az ENSZ Emberi Jogi Tanácsában egy közös nyilatkozatot is kezdeményezett az antiszemitizmus elleni harcról, és azt 25 ország támogatta - hangoztatta Szijjártó Péter. Hozzátette, hogy ez volt az első ilyen témájú dokumentum a testületben.

Kiemelte, hogy a nyilatkozat középpontba helyezi az oktatás kérdését a zsidóellenességgel szemben folytatott harcban - ugyanez volt az első számú felvetése a szerdai UNESCO-konferenciának is.