Gyurcsányék folytatnák a rombolást a XV. kerületben

Vágólapra másolva!
A Gyurcsány-párt folytatná a rombolást a XV. kerületben, míg László Tamás, a Fidesz-KDNP jelöltje a fejlődés és a biztonság útjára állítja a városrészt, ha megnyeri az időközi polgármester-választást vasárnap - jelentette ki Nacsa Lőrinc, a KDNP szóvivője szombaton Budapesten.
Vágólapra másolva!

Nacsa Lőrinc újságíróknak hangsúlyozta, hogy

az ellenzéki jelölt, Németh Angéla mögött Gyurcsány Ferenc áll.

Hozzátette: a privatizációból meggazdagodott milliárdost már a kormányzása alatt sem érdekelték az emberek, hiszen kiszolgáltatott helyzetbe taszította a gyermeket nevelő családokat, a dolgozó embereket és a nyugdíjasokat.

Gyurcsány a miniszterelnöki pozícióját is arra használta fel, hogy a saját cégének olcsóbban adja az áramot, közben a magyar családok rezsiszámláit folyamatosan emelte

- mondta a szóvivő. Nacsa Lőrinc megjegyezte, hogy a baloldalra az ország megvédésében sem lehet számítani, hiszen többször bebizonyították, hogy bevándorláspártiak, az itt élő családok támogatása helyett a migrációt erőltetnék.

Felháborítónak nevezte egyúttal, hogy az ellenzék a XV. kerületben olyan jelöltet támogat, aki részt vett a helyi egészségügy színvonalának leépítésében, és továbbra is rombolni áll szándékában.