Hajdu László bekígyózott Gyurcsány prímszámai közé

Hajdu László XV. kerületi polgármester DK demokratikus kolalíció
Hajdu László
Vágólapra másolva!
A Gyurcsány-párti Hajdu László hétfőn veretes beszéddel készült a Parlamenben, és reménykedett, hogy megszorongatja a miniszterelnököt az azonnali kérdésével, azonban ez a terv csúnyán dugába dőlt. Pedig el kell ismerni, hogy a volt XV. kerületi polgármester mindent megtett, vörös fejjel izzadt, küszködött és szenvedett, hogy egy épkézláb mondatot ki tudjon sajtolni magából, ebben a küzdelemben azonban, minden igyekezet ellenére alulmaradt. A kétperces időkeretet ugyan sikerült kitöltenie szavakkal, de hogy pontosan miben is akart megnyilvánulni, azt rajta kívül senki nem tudta megfejteni - de lehet hogy maga sem. Lehetséges, hogy az ülés előtt a pártelnökkel alaposan és hosszan rákészültek a beszédre, hiszen Gyurcsány száját is elhagyták hasonlóan értékes szónoklatok a közelmúltban a kígyózó kígyókról és a prímszámokról is.
Vágólapra másolva!

Hajdu felszólalása amúgy hatalmas sikert ért el. A végén már láthatóan a teljes Fidesz-frakció neki szurkolt, hogy föl tudja tenni a kérdést, vagy legalább le tudjon ülni.

Az első nem igazán sikerült, a másik viszont igen, amiért

hatalmas tapsot kapott a kormánypárti képviselőktől.

Meg is érdemelte, hiszen nem lehet könnyű úgy felszólalni, hogy az embernek nem akar forogni a nyelve.

Hajdu László Fotó: Bielik István - Origo

Mi azt gyanítjuk, hogy Hajdu a pártelnökkel, Gyurcsány Ferenccel közösen készült a mai értékes beszédére, hiszen a DK elnökének száját is hasonlóan értékes szónoklatok hagyták el mostanában.

Emlékezetes, hogy a bukott miniszterelnök a választás éjszakáján, a még várakozó szavazókról tartott beszédébe beleszőtte a kígyók kígyózására vonatkozó értekezését is.

A DK elnöke egy másik alkalommal a prímszámokat is megemlítette egyik igen vidám sajtótájékoztatójában, így érdekes, hogy Hajdu ezt a kiváló retorikai elemet mégis kihagyta a mai parlamenti felszólalásából.

Gyurcsány prímszámokról tartott beszédéről azért érdemes megemlékeznünk:

Hajdu valószínűleg a fenti, mára már lényegében tananyaggá vált videókat használhatta mintául a mai interpellációjára történő felkészülése során, de az is lehet, hogy a pártelnökkel igen alaposan gyakoroltak a parlamenti ülést megelőzően.

Jó tanácsunk Hajdunak, hogy máskor óvatosabban készüljön a parlamenti felszólalására, mert ha így folytatja könnyen isiász lehet a vége.

Juncker beszédre készül (a kép természetesen egy mém) Forrás: Facebook