A baloldal adja-veszi a politikusait

Szél Bernadett (LMP) és Kunhalmi Ágnes (MSZP), monoklis tüntetés, tüntetés a nők elleni erőszak ellen a képviselői irodaháznál, Budapesten, 2013. november 18-án
Vágólapra másolva!
Tegnap Szél Bernadett, az LMP korábbi társelnöke is otthagyta a zöld pártot és az LMP-frakció egyik tagját, az egyébként korábban az Együtt színeiben politizáló Szabó Szabolcsot is magával vitte. Nagy Dániel, a Nézőpont Intézet kutatási igazgatója az Echo TV-ben mondta el, hogy szerinte a párton belüli törésvonal a baloldallal együttműködők és az önállóságra törekvő, zöld politikát preferálók között van.
Vágólapra másolva!

A szakértő a tegnapi kilépéssel kapcsolatban elmondta:

Ebből is látszik, hogy Szabó Szabolcs is most megtalálta az éppen aktuálisan kedvenc politikusát vagy lelki társát, és Szél Bernadettel tart a továbbiakban, de ki tudja, milyen hosszú ideig – tette hozzá.
Emlékeztetett, hogy a korábban független Mellár Tamás, most a Párbeszéd soraiban ül, ahogyan a korábbi MSZP-s Burány Sándor is.

Fotó: Pályi Zsófia - Origo

Ha most lennének az EP-választások a Fidesz-KDNP tarolna

A Nézőpont Intézet kutatása szerint most 52 százalékos támogatottságot élvez a Fidesz-KDNP, ami több mint az ellenzéki pártok támogatottsága összesen. Ez alapján lehet egy kalkulációt tenni, ami szerint 21 mandátumból 13-at szereznének meg a kormánypártok, ami több mint a mandátumok 60 százaléka.

Ezzel lehet, hogy Európa legsikeresebb pártja lenne.

A kalkuláció szerint a Jobbik 4 mandátumot, az LMP éppenhogy 1 mandátumot szerezne, az MSZP és DK vonatkozásában pedig tizedszázalékokon múlhat, hogy melyik párt küldhet 2, melyik 1 embert az EP-be.