Sertéspestist mutattak ki egy Tarcalnál kilőtt vaddisznóban

vaddisznó
Vágólapra másolva!
Egy Tarcalnál kilőtt vaddisznóban mutatták ki a sertéspestis vírusát. Április végén Heves megyében, májusban Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében mutatták ki a betegséget.
Vágólapra másolva!

Egy Borsod-Abaúj-Zemplén megyében kilőtt vaddisznóban mutatták ki az afrikai sertéspestis (ASP) vírusát – írja közleményében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).

Egy Tarcalnál kilőtt vaddisznóban mutatták ki a betegséget Forrás: --

Az ASP április végi, Heves megyei és májusi, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei megállapítása után most a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Tarcal község határában jelent meg a vírus. A betegséget a korábban elrendelt állománygyérítés során kilőtt egészséges vaddisznóból mutatta ki október 2-án a Nébih laboratóriuma.

A járványügyi nyomozás jelenleg folyamatban van.

Az eddigi esetektől való viszonylag nagy, 70 kilométeres távolság és a rendelkezésre álló járványügyi adatok alapján a korábbi esetekhez nem kapcsolható az új megjelenés.

Évekig fertőzőképes maradhat

Az állategészségügyi szakemberek az országos főállatorvos utasítására haladéktalanul megkezdték a szükséges intézkedések végrehajtását, az Országos Járványvédelmi Központ kijelölte a fertőzött, valamint azon belül a különösen ellenőrzött területet. Az érintett területekről és a vonatkozó előírásokról részletes tájékoztató a Nébih tematikus aloldalán található.

Az ASP az emberre nem veszélyes! A jelentőségét az a gazdasági kártétel adja, ami egyrészt a megbetegedett állományok leöléséből, másrészt a kereskedelmi korlátozásokból adódik – emlékeztetett a Nébih.

A vírus sertéshúsban és az abból készült nyers vagy félkész termékekben több hétig,

a fagyasztott húsokban évekig fertőzőképes marad.

Éppen ezért a kirándulók részéről fontos, hogy a kijelölt szemétgyűjtőkön kívül még véletlenül se hagyjanak, dobjanak el élelmiszert vagy élelmiszer-maradékot a kirándulóhelyeken!

A betegségről, az elrendelt előírásokról, korlátozásokról, valamint az érintett területekről részletes és folyamatosan frissített információk találhatók a Nébih honlapján.