A Corvinuson indult modellt az egész felsőoktatásra ki kell terjeszteni

Budapesti Corvinus Egyetem
Budapest, 2013.június 23. A Budapesti Corvinus Egyetem (közgazdaságtudományi egyetem) főépülete a főváros IX. kerületében, a Fővám téren, a Duna partján. MTVA/Bizományosi: Faludi Imre *************************** Kedves Felhasználó! Az Ön által most kiválasztott fénykép nem képezi az MTI fotókiadásának, valamint az MTVA fotóarchívumának szerves részét. A kép tartalmáért és a szövegért a fotó készítője vállalja a felelősséget.
Vágólapra másolva!
A Corvinus Egyetem új működési folyamatát az egész magyarországi felsőoktatásra szükséges kiterjeszteni - mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter Pécsett, a HÖOK közgyűlésén.
Vágólapra másolva!

Palkovics László a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) rendezvényén úgy fogalmazott: az a cél, hogy

egy egyszerűbb, hatékonyabb működési környezet

révén megteremtsék a versenyképesség alapjait a felsőoktatásban.

Hozzátette: azt szeretnék, ha a magyar egyetemek

ugyanolyan feltételek mellett tudnának működni, mint a más országban működő egyetemek,

vagy egy magyarországi magánegyetem, s nem terhelnék az intézményeket feleslegesen olyan ügyekkel, ami ebbe a struktúrába nem fér bele.