Így hallgatta el az ellenzéki propagandamédia Vona Gábor muszlim kapcsolatait

Vágólapra másolva!
Óriási hisztériát rendezett a teljes ellenzéki propagandasajtó azon, hogy Magyarországra látogatott a török államfő (érdekes módon azzal nincs problémájuk, amikor Angela Merkel fogadja Erdogant). Ugyanazok a lapok sivalkodtak fület sértően, amelyek minden erejükkel titkolták Vona Gábor - a Jobbik bukott elnöke, aki a háttérből valójában még mindig irányítja a pártot – kiváló kapcsolatait a muszlim világgal és a Szürke Farkasok nevű török terrorszervezettel. Azzal a Szürke Farkasokkal, amelynek köze volt a II. János Pál pápa elleni 1981-es merénylethez. Vonának iráni és jemeni kapcsolatai is voltak, a balliberális propaganda erről is mélyen hallgatott.
Vágólapra másolva!

Recep Tayyip Erdogan török elnök látogatásával kapcsolatban az ellenzéki propagandasajtó rég nem látott hisztibe kezdett.

Azt már-már természetesnek vehetjük, hogy elhallgatták Gyurcsány Ferenc találkozásait Erdogannal, amikor mindketten még miniszterelnökök voltak.

Azonban a propagandasajtó így tett Vona Gábor, bukott Jobbik elnök török és muszlim kapcsolatai esetében is.

Vonának - aki a háttérből még mindig irányítja az egyre inkább balliberálissá váló pártot – már 2003-tól szoros kapcsolatai vannak az iszlám világgal.

2003 februárjában ugyanis ellátogatott Jemenbe, és ott beszédet tartott egy arab konferencián.

Az eseményre a budapesti palesztin nagykövetség egy munkatársának meghívására érkezett az akkor még Jobboldali Ifjúsági Közösség nevén futó szervezet képviseletében, és a független palesztin állam létrehozása érdekében szólalt fel a jemeni Baasz Párt rendezvényén.

A Baasz ideológiai értelemben már megbukott Vonához hasonlóan, jelenleg csupán egy államban vannak hatalmon, nevezetesen Szíriában, Bassár el-Aszad államfő által, érdemes azonban tudni, hogy Szaddam Husszein iraki diktátor és tömeggyilkos is ennek a pártnak az iraki szárnyát vezette.

A Jobbik iráni kapcsolatai

Vona 2007-től az Iráni Iszlám Köztársaságot kezdte el dicsérni, főleg az azóta már megszűnt Barikád című lapban jelentek meg a témában véleménycikkei.

Az iráni iszlamista rezsim melletti elköteleződéséről árulkodott 2008. október 23-i beszéde, melyben ő

A Forradalmi Gárda - teljes nevén az Iszlám Forradalom Gárdájának hadserege - Irán haderejének egyik szervezeti ága, melynek legfőbb feladata - az iráni alkotmány interpretációja szerint - az iszlám forradalom "vívmányainak" megőrzése, a rendfenntartást és a hírszerzési feladatokat is beleértve.

Az ellenzéki propagandasajtónak az elmúlt években természetesen nem volt azzal problémája, hogy Vona a nyíltan Izrael-ellenes és antiszemita Mahmúd Ahmadinezsád elnök beavatkozását követelte Magyarország belügyeibe.

A Jobbik 2010 után parlamenti pártként is képviselte Irán érdekeit, elutasítva az országot ért nemzetközi szankciókat. 2011. december 2-án például „háborúellenes béketüntetés” keretében tiltakozott az Iránt sújtó szankciók és a nyugati, „cionista” érdekek érvényesítése ellen.

A tüntetésen felszólalt Gyöngyösi Márton az Országgyűlés akkori magyar–iráni baráti csoportjának elnökeként.

Gyöngyösi Márton gyermekkorát egyébként olyan muszlim államokban töltötte, mint Egyiptom, Irak és Afganisztán, innen eredeztethető az iszlámszimpátiája.

Gyöngyösi 2012 novemberében még listázni akarta a parlamentben a zsidó származású képviselőket.

A ballib propaganda azonban mára ezt is „elfelejtette”.

2010 novemberében az ifj. Hegedűs Loránt vezette Hazatérés Templomában tartott fogadást az Atilla Király Népfőiskola a szíriai, libanoni, iráni, malajziai és indonéziai nagykövetségek képviselői számára.

Ezekben az országokban az a közös, hogy mind muszlim többségűek és irányításúak, leszámítva Libanont, ahol hatalommegosztás van a muszlimok és a keresztények között.

Vona Gábor kapcsolata a törökországi Szürke Farkasokkal

Vona Gábor 2013 őszén, törökországi útja alatt

sőt a kereszténységgel szemben az iszlám hitnek tulajdonított nagyobb közösségi-kohéziós erőt.

Vona aztán részt vett a Szürke Farkasok nevű szélsőséges csoportosulás egyik rendezvényén, ahol

török nyelven magasztalta Allahot.

Egy videofelvétel alapján a Jobbik akkori elnökének beszéde után

a szélsőségesek azt skandálták, hogy „Bozkurt Vona!", aminek a magyar jelentése „Szürke farkas Vona!".

Vona több olyan képen is látható, amelyen a kézfejével egy farkast utánoz, ez a Szürke Farkasok jele.

Forrás: Origo

A török szélsőjobboldali szervezetet Alparslan Türkes ezredes alapította, egy fotón pedig jól látható, amint

a Vona mellett álló muszlim szélsőségesek Alparslan Türkes feliratú sálat tartanak.

Forrás: Origo

A csoport egyébként a szélsőséges Nemzeti Mozgalom Pártjának (MHP) a félkatonai szárnya, amelyet terrorcselekmények elkövetésével is vádoltak.

A Szürke Farkasok a '70-es években örmények és kurdok ellen követtek el atrocitásokat, több alkalommal is katonai puccsot próbáltak szervezni,

Azon már meg sem lepődünk, hogy a propagandamédia nem ítélte el Vonát Allah és az iszlám dicsőítése miatt.

Vona ugyanis 2013-ban Törökországban muszlim közönsége előtt a következőket mondta törökül: „mi Attila unokái vagyunk, akiknek elve az igazság, akik bátran ellenállnak a rossznak, és senkitől nem félnek, csakis Allahtól”.

Az Allahot dicsőítő mondatokat üdvrivalgással fogadta a török közönség

a helyszínen.

A propagandamédia egyetlen célja nyilvánvalóan

a baloldal és a Jobbik összeboronálása volt, ezért tűrték el a legdurvább botrányokat is Vonától.

Sok eredményre nem vezetett: a Jobbik és Vona a baloldalhoz hasonlóan óriásit bukott a választáson. Vona kínos vloggerkedésbe menekült, a Jobbik pedig teljesen szétesett.