Undorító: hamisan diagnosztizált és műtött egy budapesti állatorvos

Vágólapra másolva!
Jogerősen elítéltek egy budapesti állatorvost állatkínzásért. A férfi több tíz és százezer forintos vizsgálatokat számlázott ki olyan vizsgálatokra, amelyeket sosem végzett el. Sőt, egy, a fajtamentéshez került vizsa le is bénult a hamis diagnózis miatt. A csalót egy rejtett kamerás felvétel buktatta le, amit az egyik macska gazdája készített.
Vágólapra másolva!

Három éve, a Vizslafajtamentéshez került Derűt vizsgálta, CT géppel a csaló állatorvos. Hatvanezer forintért. A kutya akkor súlyos fej-és nyakisérülésekkel vitték el az orvoshoz.

Egy későbbi, megismételt vizsgálat során kiderült, hogy a csigolyák között a korábbi sérülései miatt az idegpályákat is érintő vérömleny alakult ki, ami miatt a kutya lebénult.

Ha a csaló állatorvos tényleg csinált volna CT felvételt a vizsláról, a kutya fele annyit sem szenvedett volna később.

Sőt, volt olyan is, hogy agydaganattal műtött meg egy teljesen egészséges kutyát. Legalábbis a gazdáknak azt mondta, hogy megműtötte a kutyát,

de valójában csak felvágta az állat fején a bőrt, majd összevarrta, mintha tényleg megoperálta volna.

Végül az egyik gazda rejtett kamerát tett a macskája hordozójába, így vitte be az orvoshoz az állatot. Így a felvételeken rögzítették, hogy férfi a rendelőben még csak ki sem vette a macskát a hordozó boxból, a gazdától viszont több tízezer forintot elkért különböző kezelésekre, amelyeket állítása szerint elvégzett.


- mondta el a Tényeknek a Vizslamentés Magyarország Alapítvány alapítója, Whelan Judit, hogy mi hallható a felvételen.

A Vizslamentés Magyarország Facebook oldalán is megosztotta a történetet.

A poszt alatt, kommentbe egy nő azt írta, hogy az ő írfarkas kutyáját hat éve vizsgálta az orvos. Akkor fél millió forintot csalt ki tőlük a férfi.

Most öt állat ügye miatt állt bíróság elé a csaló orvos, aki tisztában volt vele, hogy a tevékenységével milyen szenvedést okoz az állatoknak.

- mondta el a gazdák mellé állt ügyvéd, Bárándy Gergely.

A bíróság felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt az állatorvost csalás és állatkínzás miatt. Emellett három évre eltiltották foglalkozása gyakorlásától is.

Az orvos a bíróság előtt beismerő vallomást tett, de a becsapott gazdáktól azóta sem kért bocsánatot.