Családja szerint nem erőszakolták meg a 4 éves kislányt

2018.10.11. 15:43

Egy Cegléden élő román pár azért vitte orvoshoz a 4 éves kislányukat, mert eltört a lába. Ott derült ki, hogy a gyereknek vérzik a nemi szerve. Egy nőgyógyász is megvizsgálta és megállapította, hogy a gyereket megerőszakolták. A családtagok kizártnak tartják, hogy valaki közeledett volna a lányukhoz, szerintük attól vérzett a nemi szerve, mert ráesett a lábára egy több száz kilós súly – írja a Bors.

A 4 éves kislány a szüleivel és a kistestvérével együtt él egy ceglédi munkásszállón. Szülei azzal vitték orvoshoz, mert a lábára ráesett egy 500 kilós súly.Kiderült, hogy a combcsontja eltört, és a nemi szerve is vérzett, ezért egy nőgyógyász is megvizsgálta. Az orvos megállapította, hogy a kislányt megerőszakolták.

Képünk illusztrációForrás: Shutterstock

A Bors információi szerint a családdal együtt él az anya testvére is és a kislányok nagyapja is. Az apa egyik munkatársa szerint mindössze arról van szó, hogy a kislány lábára ráesett egy súly.

Sosem hagyták magára a kislányokat, így vasárnap sem. Állításuk szerint éppen az udvaron dolgoztak, amikor egy rossz mozdulat következtében feldőlt egy ötszáz kilós súly, ami a szerencsétlen kislány lábára esett– mondta a munkatárs a lapnak, majd hozzátette, hogy azonnal orvoshoz vitték a lányt.

A nőgyógyász megállapította, hogy a gyerek erőszak áldozata lett, de szerintem a nagy ütéstől is vérezhetett a nemi szerve – mondta a férfi.

A munkatárs szerint a rendőrség az összes családtagot kihallgatta, az anya testvérét hazugságvizsgálóval is megvizsgálták, de nem bukott meg rajta.

A lapnak sikerült telefonon elérnie a lány apukáját:

Nagyon megvisel minket az egész helyzet, de próbáljuk magunkat túltenni rajta valahogy – mondta az apa, majd hozzátette, hogy

kizártnak tartja, hogy megerőszakolták a lányát.

A 4 éves gyereket már kétszer megműtötték, a testvérét pedig a gyámhatóság elvette a szülőktől, és várhatóan a megsérült lány is nevelőszülőkhöz fog kerülni.

Ahogy korábban megírtuk, egy kislányt olyan brutálisan megerőszakoltak Cegléden, hogy még a lába is eltört.

A rendőrség szexuális erőszak miatt, ismeretlen tettes ellen indított nyomozást az ügyben. Úgy tudjuk, mindenkit kihallgatnak, aki a gyerek környezetében él, és feltehetően DNS-mintát is vesznek mindenkitől.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK