Elgázolta egy BMW, majd egy busz is áthajtott a gyalogoson Kecskeméten

Vágólapra másolva!
Halálra gázolt egy BMW egy gyalogost Kecskeméten egy zebrán. Aztán a sofőr elhajtott. A gyalogoson utána egy busz is áthajtott, mert a sofőr nem vette észre.
Vágólapra másolva!

Egy autó elütött egy gyalogost Kecskeméten, a Mária körúton. A férfi olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen meghalt. A rendőrök a helyszínelés idejére teljesen lezárták a körutat.

Később a rendőrség azt közölte, hogy a Mária körúton közlekedett egy BMW X5 típusú személygépkocsi, ami haladása során eddig tisztázatlan körülmények között elütött egy - nem a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen közlekedő - 63 éves férfit. A baleset után a sofőr megállás és segítségnyújtás nélkül továbbhaladt.

Az ütközés hatására az úttestre esett a gyalogos, akit későn észlelt egy busz vezetője, ezért átment rajta a jármű. Pár órával később otthonában megtalálták a BMW 62 éves sofőrjét, akit előállítottak a rendőrkapitányságra, ahol beismerő vallomást tett.

Vele szemben halált okozó segítségnyújtás elmulasztása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást a Kecskeméti Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya.