Senkinek sincs kegyelem, a Jobbik-központ támadásba lendült Volner ellen

2018.10.12. 17:21

Miután minden eddiginél részletesebben kitálalt Soros György és a Jobbik kapcsolatáról, egy, a kommunista időket idéző lejárató cikk jelent meg a jobbikos pártmédiában a párt felfüggesztett alelnökéről. A jobbikos politikusok úgy osztogatják Facebookon a hírt, mint Mikulás a gyerekeknek a cukrot. Nagyon úgy néz ki, hogy a központ áll az akció mögött, Volner Jánosra kiadhatták a kilövési engedélyt. 

Mély sebeket tépett fel Volner János, a Jobbik felfüggesztett alelnöke azzal, hogy az egy hete nyilvánosságra kerülő, amúgy választókerületi elnököknek címzett levelében megpendítette azt, amire nem sokan gondoltak volna korábban: Soros Györgynek közvetett módon befolyása lehetett az egykori radikális párt politikájának alakítására az utóbbi időkben. A történet folytatásaként Volner közösségi oldalán három Soros-közeli embert nevezett meg, akik részt vettek a Gyöngyösi Márton elnökhelyettes által szervezett brüsszeli konferencián, közöttük Teplán Istvánt, a Soros-egyetem (CEU) korábbi rektorhelyettesét is megemlítette. A Jobbik erősen jobboldali múltja miatt Volner állításai meglehetősen kellemetlenül érintették a Soros-kapcsolatot azóta is következetesen tagadó pártvezetést. Az ügy érezhetően zavart okozott a Jobbikban, sokáig nem találtak kommunikációs megoldást a botrány ellensúlyozására. Csütörtökön már körvonalazódni látszott, hogyan fognak reagálni Sneider Tamásék a botrányra, ugyanis a pártmédiában váratlanul megjelent egy előremenekülő interjú Teplánnal, aki azt ecsetelgette, mennyire tiszteli, és milyen jóban volt az amerikai milliárdossal. Volner János nem állt le, péntek reggel egy újabb Facebook-posztban a korábbiaknál részletesebben kifejtette, mit értett azalatt, hogy „a Jobbik vezetői tényleg Soros György embereivel vannak kapcsolatban”. Az eddig tétova pártközpont nem várt ki tovább, és egy központilag irányított lejárató kampányba kezdett Volner ellen. Az Alfahír hasábjain bukkant fel Volner mai Facebook-bejegyzését követően a „hír”, amely a politikusnak egy két évvel ezelőtti megnyilvánulására hívta fel a figyelmet, azt sugallva, hogy megvehették a politikust. Minden bizonnyal a pártközpont szervezett akciójáról van szó, hiszen az ötvenes évek hangulatára hajazó cikket, a Teplán-interjúval együtt jobbikos politikusok sokasága osztotta meg közösségi oldalán. A jelek szerint a Jobbik vezetése kiadta a kilövési engedélyt Volner Jánosra.

Összehangolt jobbikos üzenet Volner Jánosnak

A pártközpont a jobbikos körökben nagy tiszteletnek örvendő politikussal kapcsolatban feltette a kérdést: „Megzsarolt, fogott ember?” Majd ezzel a lendülettel helyzetjelentést is adtak Volnerről. Meglátásuk szerint azzal, hogy kitálalt a Jobbik és Soros György kapcsolatáról, elhagyta az ellenzéki térfelet. 

A baloldallal való összefogásra kész menetrendet adó Szotyori-Lázár Zoltán, szolnoki képviselő egy az egyben visszaadta a Volner Jánost lejárató cikk szellemiségét.

Bába Szilvia, újbudai jobbikos politikus cenzúrával vádolja Volner Jánost.

Szotyori-Lázár Zoltán nem volt rest, és a Teplán-interjú kapcsán is Volner Jánosra gondolt.

A bejegyzésében magát álcamagyarnak nevező Szávay István szintén a Jobbik felfüggesztett alelnökével foglalkozott.  

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK