Varga Mihály: A Világbank migrációról alkotott elképzeléseiben már a magyar álláspont is érvényre jut

Nusa Dua, 2018. október 13. Csoportkép a Világbank és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) évenkénti találkozójának résztvevőiről az indonéziai Bali szigetén fekvő Nusa Dua luxusüdülőhelyen 2018. október 13-án. (MTI/EPA/Made Nagi)
Vágólapra másolva!
A Világbank migrációról alkotott elképzeléseiben ma már érvényre jut a magyar álláspont is, azaz elsősorban a migrációt kiváltó okokra, a problémák helyben történő megoldására koncentráló fejlesztéspolitikai irány jelenik meg - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a Nemzetközi Valutalap (IMF) és a Világbank-csoport éves közgyűlését követően a Pénzügyminisztérium (PM) által szombaton az MTI-nek eljutatott közlemény szerint.
Vágólapra másolva!

A Balin tartott nemzetközi tanácskozáson elhangzott:

a globális kilátások változóban vannak, a növekedés kevésbé kiegyenlített, a kockázatok pedig már rövid távon is erősödnek a pénzpiaci nyugtalanságok, a kereskedelmi viták eszkalálódása, a geo- és belpolitikai fejlemények miatt

- közölte a PM.

A közlemény szerint Varga Mihály az eseményen arról is beszámolt, hogy a közelmúltban végrehajtott tőkeemelések lehetővé teszik, hogy a Világbank a pénzügyi védőhálók kiépítésével hozzájáruljon a szegényebb, illetve a migrációs válságban érintett országok megsegítéséhez, a munkahelyteremtéshez, az infrastruktúra-fejlesztéshez, illetve a kis- és középvállalkozások lehetőségeinek bővítéséhez.

Nusa Dua, 2018. október 13. Csoportkép a Világbank és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) évenkénti találkozójának résztvevőiről az indonéziai Bali szigetén fekvő Nusa Dua luxusüdülőhelyen 2018. október 13-án. Forrás: MTI/EPA/Made Nagi

A tárcavezető emlékeztetett, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) az őszi közgyűlés idejére időzített kiadványában

Magyarország esetén számottevően javított a korábbi előrejelzésén, elismerve ezzel a magyar gazdaságpolitika eredményeit.

Mindez figyelemre méltó, hiszen a szervezet a világgazdaság egészére vonatkozó növekedési kilátásokat 0,2 százalékponttal rontotta, de a korábbiaknál ugyancsak visszafogottabb bővülést jelez több európai régióra is - derül ki a közleményből.

Az IMF az elmúlt négy évben évente kétszer megjelenő kiadványában folyamatosan, összesen hat alkalommal módosította felfelé a Magyarországra vonatkozó várakozását, ahogyan a többi nemzetközi szervezet - például az Európai Unió és a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) - is javította a Magyarországra vonatkozó növekedési prognózisát - olvasható a PM közleményében.