A hajléktalanellátó rendszer képes fogadni az utcán élőket

Vágólapra másolva!
A hajléktalanokat ellátó rendszer a jogszabályi változás után képes arra, hogy fogadja az utcán élőket - mondta Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára Egerben.
Vágólapra másolva!

Fülöp Attila az egri Hajléktalanok Gondozó Házának udvarán tartott sajtótájékoztatón hozzátette:

Úgy fogalmazott, az október 15-én hatályba lépett jogszabályváltozás a "hajléktalanok társadalmi visszailleszkedésének a záloga".

Kiemelte: a hajléktalanellátás nem csak fővárosi probléma; a 19 ezer férőhely csaknem fele vidéken van.

Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy

az ellátásra az önkormányzatok kötelezettek, s a gyakorlatban a férőhelyek 40 százalékát a helyhatóságok működtetik,

az ellátásba pedig bekapcsolódnak egyházi és civil szereplők.

"Sok szereplő összehangolt működésére van szükség annak érdekében, hogy teljesüljön az ellátórendszer célja: az érintettek minél hamarabb bekövetkező visszailleszkedése a társadalomba" - jelentette ki Fülöp Attila.

Habis László (Fidesz-KDNP) polgármester elmondta, hogy 2016 óta működik jelenlegi formájában az egri gondozói ház.

Beszámolt arról, hogy

A krízisidőszakban egyébként nagy segítséget nyújt az ellátásban a Katolikus Karitász.

Varga István igazgató elmondta, hogy három ellátási formában - éjjeli menedék; átmeneti szállás; ápoló-, gondozórészleg - száz embert tudnak elhelyezni, s krízisidőszakban további hússzal bővíthető az éjjeli menedék férőhelye.