Nem volt erekciója a futónőre támadó férfinak

2018.10.17. 17:58

Futás közben támadta meg egy férfi a hétszeres magyar bajnok futónőt, Makai Viktóriát. A támadó meg akarta erőszakolni a nőt, akit a férje mentett meg – írja a Bors.

A X. kerületi Jászberényi út mellett futott Makai Viktória ultramaratonista, amikor egy férfi megtámadta, megverte és meg akarta erőszakolni.

„Az esti órákban, a lakóhelyünk közelében egy kivilágított helyen futottam. Egyik oldalon autóút, a másikon lakott terület. Nem voltak már járókelők, ez amúgy sem egy forgalmas rész. Egyszer csak azt hallottam, hogy valaki fut mögöttem. Hátranéztem, és körülbelül száz méterre jött egy férfi. Kicsit lendületesebb iramra kapcsoltam, de pár pillanat múlva, amikor hátranéztem, már nagyon közel volt, konkrétan rohant utánam" – mondta a Borsnak Makai Viktória, aki ezért úgy döntött, félreáll és elengedi a gyanús férfit.

De azzal a lendülettel lerántott a földre. Ösztönösen elkezdtem ordítani, segítséget kérni, de senki nem hallotta. Erre ököllel elkezdte ütni az arcomat. Úgy leszorított, hogy nem kaptam levegőt. Mondtam neki, nagyon fáj, és megkérdeztem, mit akar tőlem. Azt válaszolta: „Szexet akarok, úgyhogy kussolj, és ne nézz rám! – emlékezett vissza a nő.

Ezek után a férfi a hajánál rángatva elkezdte az erdő felé rángatni. Az ütésektől már feldagadt a futónő szeme, és véres volt a pólója. Egy autó pont feléjük hajtott.

„Ordítani nem mertem, attól féltem, agyonver, csak odaintettem a vezetőnek, aki azonban nem állt meg. Amikor odaértünk az erdős rész szélére, egy áruház oldalánál nekem esett.

Nem szeretnék részletekbe belemenni, de a szexuális erőszak csak azért nem tudott megvalósulni, mert nem volt optimális erekciója a támadónak.

Voltak viszont egyéb szexuális kényszerítő eszközei, ezzel tudtam húzni az időt, és csak abban bíztam, valaki a segítségemre siet" – mesélte Makai Viktória, akit végül a férje mentett meg.

„Laci is futni volt a barátjával egy másik, rövidebb útvonalon. Amikor végzett, utánam jött. El sem tudom mondani, mennyire jó érzés volt, amikor meghallottam a hangját. Lekapta rólam a férfit, aki ezután menekülőre fogta. A férjem kiállt az útra leinteni egy autót, a tizedik meg is állt... Hívták a mentőt, a rendőrséget, amely forró nyomon volt, miután a támadó menekülés közben otthagyta a hátizsákját és a gatyáját" – mondta a lapnak a nő, akinek a szeme sérült meg, jelenleg kórházban van. A körülményekhez képest jól van. Még pár napig bent tartják, aminek elmondása szerint örül, mert nem szeretné, hogy a gyerekei így lássák.

A Bors az esettel kapcsolatban megkereste a rendőrséget, akik elmondták, hogy otthonában elfogták a férfit, és szexuális erőszak és súlyos testi sértés miatt indítottak ellene eljárást.

 

KAPCSOLÓDÓ CIKK