Magyar rendőrök utaztak Macedóniába és Szerbiába a határok védelmére

Vágólapra másolva!
Szerbiába tizenöt, Macedóniába pedig harminc magyar rendőr utazott el, hogy a fogadó országokkal közös határrendészeti műveletekben vegyen részt - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata.
Vágólapra másolva!

A közlemény szerint a kontingensek tagjait Kovács István, az országos rendőrfőkapitány gazdasági helyettese búcsúztatta Budapesten, a Készenléti Rendőrség központjában.

A rendőrök a macedón-görög, illetve a szerb-bolgár határon járőrszolgálatot látnak el az illegális határátlépések megelőzéséért és felderítéséért, valamint

A kiutazók nemcsak a határ közvetlen közelében teljesítenek szolgálatot, hanem az adott országok belsejében is - írták.

Mindkét kontingenst terepjárókkal, éjjellátó-készülékekkel, kézi hőkamerákkal, a Macedóniába utazókat pedig még mobil hőkamerával is felszerelték.

A magyar rendőrök saját szolgálati felszerelésükkel látják el feladataikat, intézkedési jogosultságukat a macedón, illetve a szerb fél irányítása, felügyelete mellett gyakorolják - tudatták.