Kósa Lajos: Ez a választás az EU jövőjét dönti el

2018.10.18. 10:14

Kósa Lajos, a Fidesz országgyűlési képviselője, az Országgyűlés Honvédelmi és Rendészeti bizottságának elnöke a Heti TV Pirkadat című műsorában beszélt a jövő évi választásokról, különös tekintettel az önkormányzatiról, amelyért ő felel a Fideszen belül. 

Kósa Lajost bízta meg a Fidesz az önkormányzati választásra való felkészüléssel, a kampány stratégiájának a kidolgozásával. Mint mondta, nem valószínű, hogy a Sargentini-jelentés szerepet kap majd a kampányban, már azért sem, mert ez majd a tavaszi EP-kampányban kap szerepet, hiszen az a választás az egész Európai Unió jövőjét hivatott majd eldönteni. Ennek eredménye persze lesz valamilyen hatással az önkormányzati választásra, ahol azonban sok más kérdés is felmerül majd.

A Sargentitni-jelentés kapcsán, a glolablisták-antiglobalisták, Európai Egyesült Államok-pártiak, nemzetállampártiak, bevándorlást támogatók, azt ellenzők között húzódik az a törésvonal az EP-választásokon a politikus szerint, ami eldönti, hogy milyen erők is lesznek az új Európai Parlamentben többségben.

Kósa Lajos szerint nagy tétje van az önkormányzati válsztásoknakFotó: Hirling Bálint - Origo

Tarlós István újbóli jelölése, az azt megelőző hírekkel kapcsolatban Kósa Lajos leszögezte, soha nem is állt szándékában a kormánypártoknak jelentősen átalakítani a választási struktúrát, véleménye szerint most a kampány előtt maximum néhány apróbb helyen lehet javítani a törvényt, már ha egyáltalán érdemes. Hozzátette azt is, a közvetlen polgármester-választás 1994 óta elfogadott, azt soha senki nem akarta megváltoztatni. A választásban vannak nagyon fontos helyek, mint a főváros, a megyeszékhelyek, a nagyvárosok, vannak szimbolikus települések is, mint Hódmezővásárhely, de Szeged is idesorolható, ahol jobban figyelnek majd az önkormányzati választás eredményére a politikai közélet szereplői. Egy biztos, a Fidesz szeretné mindenhol megnyerni magának a választókat, ezért nagyon jó programokkal állnak elő a jelöltek, ahogy a kormányzat is. Jó példa erre a Modern Városok Programja. De kidolgozás alatt van a falvaknak szóló fejlesztési program is, amelyet Gulyás Gergely miniszter vezet.

A teljes beszélgetést itt olvashatják.