Megkívánta a 81 éves asszonyt perverz gyilkosa

2018.10.19. 11:20

Megdöbbentő választ adott a kántorjánosi gyilkosság miatt elítélt férfi a nyomozóknak arra a kérdésre, miért ölte meg a nyugdíjast 2002-ben. Az akkor 41 éves helyi férfit 13 évvel a brutális gyilkosság után kapták el a rendőrök, akik a nyomozás legizgalmasabb és sohasem hallott részleteit osztották meg a ma este 22.10-kor a LifeTV-n látható Kiemelt ügyek Kovács Noémivel című műsor riporterével. 

2002. október 5-én reggel a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kántorjánosi lakói holtan találták az ágyában az egyik helyi asszonyt. 

Ő egy tisztességben megözvegyült idős néni, egyedül élte az életét, egyedül lakott abban a házban, ahol meggyilkolták"
- mondta Ronyecz Csaba alezredes, a Készenléti Rendőrség, Kiemelt Életellenes Ügyeket Felderítő Főosztályának nyomozója a LifeTV új bűnügyi magazinjában.

Megerőszakolták, majd megfojtották

Részlet a LifeTV Kiemelt ügyek Kovács Noémivel c. műsorábólForrás: LifeTV Kiemelt ügyek Kovács Noémivel

Amíg a bűnügyi technikusok nyomokat rögzítettek a tetthelyen, ahonnan a gyilkos nem vitt el semmit, az igazságügyi orvosszakértő a halál okát próbálta meghatározni. Eközben a helyi rendőrök mindenkit kikérdeztek, aki kapcsolatba került az áldozattal. Megpróbálták kideríteni, összeveszett-e valakivel, haragudott-e rá valaki. 

Olyan, aki látta volna oda bemenni, vagy onnan eltávozni az elkövetőt, vagy olyan személy, aki bármiféle olyan információt tudott volna adni, amiből a személyre lehet következtetni, olyan közvetlen tanú nem volt"- tette hozzá a nyomozó.

Részlet a LifeTV Kiemelt ügyek Kovács Noémivel című műsorábólForrás: LifeTV Kiemelt ügyek Kovács Noémivel

Az igazságügyi orvosszakértő megállapította, hogy

az áldozatot megfojtották, de előtte a gyilkos megerőszakolta a 81 éves asszonyt.

Hiába próbálták, akkor nem jöttek rá, ki ölhette meg. 

Gyomorforgató magyarázkodás

Tizenhárom évvel később a Kiemelt ügyek nyomozói leporolták a kántorjánosi gyilkosság aktáját. 2015-ben újra indult a hajsza a tettes után. Ők is mindenkivel elbeszélgettek, mindenkit kikérdeztek. Rövid időn belül lett egy gyanúsítottjuk.

Kántorjánosi, forrás: LifeTV Kiemelt ügyek Kovács Noémivel című műsoraForrás: LifeTV Kiemelt ügyek Kovács Noémivel

Több kihallgatás után a középkorú, családos férfi bevallotta, hogy meggyilkolta az asszonyt, de amikor a nyomozók arról kérdezték, miért tette, csak annyit mondott, egy pillanat volt az egész. Meglátta és megkívánta az áldozatát.

Akkor megállt és azt mondta, hogy tudják, és néztünk rá, hogy mit kellene tudnunk, és akkor kiderült, hogy ő azt akarta érzékeltetni, hogy mi is ugye férfi emberek vagyunk, a másik kolléga is, akivel kihallgattuk, ő is férfi, hogy ha ilyen dolgokat lát az ember, amiket ő látott, akkor az automatikusan fölkelti minden férfi vágyát és akkor ugye azzal a lehetőséggel élni kell"

- magyarázta a nyomozó. 

Részlet a LifeTV Kiemelt ügyek Kovács Noémivel című műsorábólForrás: LifeTV Kiemelt ügyek Kovács Noémivel

Ez a férfi gerontofil?

Az, hogy pontosan hogyan jöttek rá, ki gyilkolta meg a 81 éves asszonyt,

gerontofilnak mondható-e a férfi

vagy csak egy szexuális ragadozó, és miből tudja felismerni egy 30-as éveiben járó asszony, hogy a 41 éves férjével nincs minden rendben,kiderül október 19-én pénteken, tehát ma este 22.10-kor a LifeTV Kiemelt ügyek Kovács Noémivel című műsorából. 

15 év után fogták el a gyilkost, részlet a LifeTV Kiemelt ügyek Kovács Noémivel című műsorábólForrás: LifeTV Kiemelt ügyek Kovács Noémivel