Németh Szilárd: Demeter Márta ismét hamisított

2018.10.20. 11:41

Az LMP-s Demeter Márta ismét nem nyilvános, érzékeny katonai információt szivárogtatott ki és hamisított meg – mondta Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára.

Németh Szilárd elmondta: Demeter Márta ismét parlamenti írásbeli kérdésnek álcázva, most egy kiképzési repülésen részt vevő gépről állította, hogy azon indokolatlanul és jogtalanul szállították Maróth Gáspárt.

A HM államtitkára kiemelte: Maróth Gáspár a Magyar Honvédség nemzeti fegyverzeti igazgatója, és a nemzeti védelmi ipari és védelmi célú fejlesztésekért felelős kormánybiztos. Így ha utazott is volna a repülőn, azzal sem lett volna probléma, de nem utazott– közölte.

Németh Szilárd elmondta: Demeter Mártának ezekután semmi keresnivalója nincs az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságában, sem alelnökként, sem tagként, távoznia kell a szakbizottságból. Ezenfelül, mivel visszaélt parlamenti mandátumával, arról is le kell mondania – szögezte le.

A fideszes politikus felidézte, Demeter Márta október 16-án fordult írásbeli kérdésekkel a belügyminiszterhez és a honvédelmi miniszterhez, annak kapcsán, hogy a honvédség A319-es Airbusával miért utaztatták Ciprusról Magyarországra Orbán Viktor miniszterelnök lányát. Ezt már korábban mindenki cáfolta, s Benkő Tibor honvédelmi miniszter is megküldte hivatalos válaszát.

A HM államtitkára kifejtette, Demeter Márta egy ENSZ-missziót végrehajtó gép, repülésével és szállításával kapcsolatos adatát hozta nyilvánosságra, amely a honvédelmi törvény értelmében 30 évig nem nyilvános.

Demeter MártaFotó: Mudra László - Origo

Hozzátette: az LMP-s politikus nemcsak egy 30 évig nem nyilvános, érzékeny katonai adatot hozott nyilvánosságra, hanem egy ENSZ-misszióban részt vevő katona és családja biztonságát is kockáztatta, mindezt „saját politikai karrierje építése érdekében”.

Németh Szilárd sajtótájékoztatóján – Korom Ferenc vezérkari főnök engedélyével – be is mutatta a Demeter Márta kecskeméti iratbetekintésekor látott dokumentumokat, amelyekre alapozva a képviselő azt mondta, hogy a miniszterelnök lányát szállították haza Ciprusról, miközben valójában egy ENSZ-misszióban szolgáló katona kérte, hogy két családtagját is hazahozhassák a géppel. Ennek kapcsán az államtitkár az LMP-s politikustól azt kérte, hozza ő is nyilvánosságra azt a dokumentumot, amely igazolja állítását.

Kérdésre válaszolva Németh Szilárd azt mondta, az „a minimum lett volna”, hogy Demeter Márta bocsánatot kér Maróth Gáspártól és a katonától, akiket hírbe hozott, de ezt nem tette meg.
Azt is mondta: azt gondolja, hamarosan az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti valamint nemzetbiztonsági bizottsága is tárgyalhatja Demeter Márta ügyét.

Szerinte Demeter Márta az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának alelnökeként, országgyűlési képviselőként, és most az LMP társelnöki posztjának aspiránsaként azt gondolja, azt tehet, amit akar, úgy gondolja, a törvények felett áll.

Demeter Márta bebizonyította, hogy ő maga nemzetbiztonsági kockázat – vélekedett Németh Szilárd, kiemelve: Demeter Mártának nincs keresnivalója a honvédelmi és rendészeti bizottságában, sem alelnökként, sem tagként, távoznia kell. Ezenfelül, mivel az LMP-s képviselő visszaélt parlamenti mandátumával, arról is le kell mondania – ismételte meg.

Demeter Márta óriási károkat okoz a Magyar Honvédségnek, veszélyezteti a magyar a katonákat és a kiképzést – hangsúlyozta Németh Szilárd. Az államtitkár szerint Demeter Márta nem fog leállni az adatok kiszivárogtatásával és meghamisításával, de a HM mindent megtesz azért, hogy ez ne fordulhasson elő újra – közölte az államtitkár.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK